A koronavírus-járvány teljesen felforgatta a piacot, a napokban bejelentett szigorítások további díjcsökkenést eredményezhetnek.
Belföld
A szociális dolgozókat is tesztelni fogják a tervek szerint.
A részletszabályok a közlönyből fognak kiderülni, de egyelőre még nem jelent meg a legfrissebb kiadás.
Tisztázzák a közpénz fogalmát is.
„A mostani rezsimnek kevés esélye van pozitív viszonyt kialakítani az új vezetéssel”.
A miniszter saját keretéből fizetett a hegedűs jótékonysági eseményért.
Az egyik helyiség falát kalapáccsal bontották ki.
90 nappal hosszabbították meg a veszélyhelyzetet, mert a „védekezésben egyértelmű döntési és cselekvési képességre van szükség” a kormány szerint.
A főpolgármester arra kéri a kormányt, segítsen, hogy a magyar települések minél előbb hozzá tudjanak jutni az uniós forrásokhoz.
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint a szülőknek nem a gyerekek, hanem maguk és a nagyszülők miatt kell aggódniuk.
Maruzsa Zoltán államtitkár ismertette a járvány elleni védekezés részleteit. A szóbeli érettségi vizsgák a „hagyományos módon folytatódnak”.
A győri Audi gyár bővítésének ügyében nyomoz a rendőrség, de gyanúsítottat még nem hallgattak ki.
Nyolc óra után is szabad a gazda – jelentette be Orbán Viktor egy Facebook-posztban. A részletszabályokat az önkormányzatok dolgozhatják ki.
Nagy a terhelés az egészségügyi dolgozókon, és a jelenlegi szabályokkal már nem sikerül megfékezni a járványt, ezért van szükség a további szigorításra – mondta az országos tiszti főorvos az operatív törzs keddi tájékoztatóján.
Nemény András polgármester tájékoztatása szerint a helyi Markusovszky Kórházban naponta 5-9 ember veszti életét a fertőzés következtében.