
Kilépett a Jobbikból és a párt országgyűlési képviselő-csoportjából Bencsik János, a párt eddigi budapesti elnöke. A politikus Facebook-oldalán tett közzé egy videót, ebben tájékoztatott a döntéséről. Mint mondta, hosszú és alapos mérlegelés után hozta meg döntését.
„Felelős ellenzéki képviselőként azért vártam egészen mostanáig, mert nem akartam, hogy a pártállami média az ügybe kapaszkodva gyengítse az ellenzéki együttműködés és Kálló Gergely dunaújvárosi esélyeit” – mondta.
Döntése okai között említette, hogy szerinte „a Jobbik tisztújító kongresszusán Jakab Péter és Gyöngyösi Márton politikai bosszúhadjáratot hirdetett mindazon jobbikos vezetők és munkatársak ellen, akik nem az ő csapatukat erősítették”. Az ő eltávolításukat elfogadhatatlannak, és a Jobbik jövőjére nézvést végzetesnek tartja.
A napokban szivárgott ki egy hangfelvétel, amin Jakab Péter adott hangot nemtetszésének az elnöki vétójog kvázi megszüntetése miatt. A politikus meg is nevezte itt azokat, akik bírják a bizalmát, és azokat, akik nem. Utóbbiak közt volt Stummer János, Varga-Damm Andrea, Gyüre Csaba és Fazakas Attila mellett Bencsik János is. A január végi tisztújító kongresszuson Jakab beszélt arról is, hogy „22 bátor harcos titokban a hátamba szúrta a kést”, valamint hogy nem sírásónak érkezett a párthoz. Jakab azt mondta, alelnökként a következők élvezik bizalmát: Potocskáné Kőrösi Anita, Ander Balázs, Balassa Péter, Dudás Róbert, Lukács László, Nunkovics Tibor, Szilágyi György, Z. Kárpát Dániel.
„Ehhez az erkölcstelen és önpusztító politikához a továbbiakban nem vagyok hajlandó asszisztálni. Kongresszusi beszédében az új elnök egy összeesküvés-elméletet vázolt fel, amelyben árulónak bélyegezte a párt leköszönő Elnökségét, Országos Választmányát és számos munkatársát” – mondta Bencsik. Döntésében szerepet játszott az is, hogy a február 5-ei frakcióülésen Jakab Péter állítása szerint azt mondta: nincs szükség nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témákra, „mert ezek megosztóak, és akadályozzák a baloldali szavazóknak való megfelelést.” Úgy látja, ez az irányvonal a Jobbikot egy jobboldaliságát felvállalni szégyellő párttá teszi.
„Szakács Árpád tíz éve elborzadt volna a mai állapotoktól" | Magyar Hang„A Jobbik politikai kasztrálása ráadásul nemcsak morális, de taktikai szempontból is teljes tévút. Hiszen bármilyen ellenzéki együttműködés csak hiteles, önazonos, saját tábort megszólítani képes pártok között jöhet létre. A Jobbikról pedig jelenleg sajnos ezek egyike sem mondható el” – tette hozzá. Ellenzéki együttműködésre viszont szerinte szükség van, és személyesen is részt vett az önkormányzati választásokat megelőző tárgyalásokon. De kész együttműködni minden valódi ellenzéki erővel. „Ki kell tehát ábrándítanom a kormánypárti propagandistákat. Az álellenzéki Mi Hazánkkal ellentétben én továbbra is a Fidesz, nem pedig a volt pártom ellen fogok küzdeni” – jelentette ki. A videóból kiderült, hogy megtartja mandátumát, független képviselőként fog tovább politizálni.
Bencsik János megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni, azt mondta, mindent, amit el szeretett volna mondani, elhangzik a videóban.
Bencsik Jánossal tavaly interjúztunk akkor, amikor a párt országgyűlési képviselője lett.
Frissítés: A Jobbik közleményben reagált Bencsik János távozására. „A Jobbik elnöksége tudomásul vette Bencsik János döntését. Ahogyan Jakab Péter kongresszusi beszédében elmondta, lesznek olyanok, akik más utat fognak választani. A Jobbik a zászlót viszi tovább, hogy 2022-ben Magyarországot felszabadítsuk az Orbán-rezsim alól. Bencsik Jánosnak sok sikert kívánunk, mandátumának sorsát a lelkiismeretére bízzuk” – olvasható a párt nyilatkozatában.