Folytatódik a leszámolás: kirúgták a Madách igazgatóját, a diákok tüntetnek, a tantestület elfogadhatatlannak tartja a döntést

Folytatódik a leszámolás: kirúgták a Madách igazgatóját, a diákok tüntetnek, a tantestület elfogadhatatlannak tartja a döntést

Madách Imre Gimnázium (Fotó: Madách Imre Gimnázium/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt. A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját.”

Ez áll a Belügyminisztérium közleményében, amely arról szó, nevének említése nélkül, hogy a történelmet és földrajzot tanító Mészáros Csabáról van szó, aki immáron 2000 óta vezeti az intézményt. Mindennek a hátterében az áll, hogy augusztus 8-án  életbe lépett az a belügyminisztériumi rendelet, amely szerint csak korlátozottan lehet használni az iskolában, a szakmai képzés során, illetve a foglalkozások alatt a kollégiumokban a mobiltelefonokat, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközöket, illetve az internetelérésre alkalmas okoseszközöket.

Erre válaszul a budapesti Madách Imre Gimnázium nevelőtestülete azt közölte, hogy – idézzük – „iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel.”

A Madách nevelőtestülete így fogalmazott: „a mobiltelefonok iskolai használatát, a kép- és hangrögzítés korlátait házirendünk már régóta tartalmazza, amit eddig is betartattunk. Ennek érvényesítése szigorúbb lesz. Kérünk minden diákot, hogy órai magatartásával senki se kockáztassa azt, hogy az okos eszközöket a tanítás előtt el kelljen venni.”

Tüntetést szerveznek hétfőre a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatójáért a Belügyminisztérium elé az iskola jelenlegi és volt diákjai. A budapesti Madách Imre Gimnázium tantestülete is elfogadhatatlannak tartja, hogy a Belügyminisztérium szerdán azonnali hatállyal kirúgta az iskola igazgatóját, Mészáros Csabát. Az iskola Facebook-oldalán közzétett bejegyzésükben azt írták: „Megdöbbenéssel és mélységes felindultsággal értesültünk arról, hogy intézményünk igazgatóját, Mészáros Csabát, aki 24 éven keresztül kiemelkedő eredményességgel vezette iskolánkat, felmentették. Mindez a tanév megkezdése előtt három munkanappal, a legfontosabb feladatok megszervezése közepette történik. Álláspontunk szerint a rendelet adta kereteken belül hoztunk döntést a digitális eszközök iskolai használatáról. A felmentés tényét, annak indoklását és módját elfogadhatatlannak tartjuk.”

A hétfői tüntetés bejelentése mellett szerda este hét órára „spontán tüntetést” is szerveztek a hallgatók.