Hétfőn Palkovicsék előtt tüntetnek a színművészetisek
A színművészetis hallgatók melletti kiállás 2020. október 16-án (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Egyetemünket fenntartó alapítvány alapítói jogainak gyakorlója immáron másfél hónapja nem válaszol követeléseinkre. Ezért hétfő reggel, a munkaidő kezdetén meg szeretnénk mutatni, hogy mennyien állnak az autonóm felsőoktatás mellett“ –  írják az esemény Facebook-oldalán a szervezők.

A tiltakozók az ITM Szemere utcai épületéhez invitálják az érdeklődőket, ahol a szakma nagyjai fogják felolvasni a támogató leveleket, amelyeket kaptak. Mint írják, így szeretnék megköszönni azt a rengeteg kiállást, amit értük tettek.

A helyszínen ott lesz Hernádi Judit, Bánsági Ildikó, Pintér Béla, Básti Juli, Nagy-Kálózy Eszter, Szabó Győző, Kováts Adél, Alföldi Róbert, Ónodi Eszter, Mácsai Pál, Mucsi Zoltán és még sokan mások, a teljes lista megtalálható a Facebook-posztban.

Az ügy előzménye, hogy Szarka Gábor kancellár és Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes egy közösen aláírt dokumentum alapján előbbre hozta a Színház és Filmművészeti Egyetem őszi szünetét, amely október 16-tól 26-ig tart. Az új vezetés így szeretné eltávolítani az intézményt augusztus végén elfoglaló diákokat, akik azóta sem ismerik el legitimnek a Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumot, illetve Szarka Gábor kancellárt.

A kancellári utasítás értelmében péntek este 18 óráig mindenkinek el kellett volna hagynia a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületeit és kollégiumait, hogy karbantartást és fertőtlenítést végezhessenek. A hallgatók azonban péntek délután közölték, hogy maradnak, és továbbra is blokád alatt tartják egyetemüket. Bejelentették, hogy birtokvédelemért folyamodtak a jegyzőhöz. 

A péntek esti eseményekről szóló beszámolónk és videoközvetítésünk ezen a linken érhető el.