Az Átlátszó egyik olvasója a TASZ közreműködésével feljelentést tett a Vitézy Dávid fellebbezéséhez hamisan nyilatkozó fideszes szavazatszámlálók ellen, és a hatóság gyorsan reagált. „A rendőrség a tegnapi napon foglalta le a Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt fellebbezéséhez benyújtott valamennyi, nyomozáshoz szükséges iratot” – közölte az Átlátszóval pénteken a Nemzeti Választási Iroda sajtóosztálya az üggyel kapcsolatos érdeklődésükre.
A tényfeltáró portál még júliusban írt arról, hogy kerületi Fidesz-irodákban gyűjtötték formanyomtatványokon a szavazatszámlálók nyilatkozatait, sokakat eleve a Fidesztől kerestek meg azzal, hogy ezt kell most aláírni. Akkor azt írták, az önkormányzati választás után a kormánypárt irodái szervezhették azt az akciót, ami Vitézy Dávid fellebbezéséhez és az újraszámláláshoz kellett.
A feljelentés pedig úgy született, hogy az Átlátszó egy olvasója a Kimittud közadatigénylő-portálon keresztül megszerezte Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltnek az érvénytelen szavazatok újraszámolására vonatkozó beadványát, és adatelemzéssel kiderítette, hogy az abban szereplő 226 szavazatszámláló bizottsági tagi nyilatkozat közül legalább 128 valótlan tényállításokat tartalmaz, mert az újraszámolások során ezekben a szavazókörzetekben nem találtak tévesen érvénytelenített szavazólapokat.