Miután a bíróság nekik adott igazat, újra a köztelevízió Kunigunda utcai épületébe ment több ellenzéki képviselő. Ezúttal sikerült az, amit tavaly év végén többször is szerettek volna, személyesen Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója fogadta őket.
A közmédia – vagy ahogy ők hívták állami média – épületébe az MSZP-s Harangozó Tamás, a DK-s Gréczy Zsolt, a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio, illetve a független Bősz Anett és Hadházy Ákos lépett be. A csatorna vezetőjével zajló tárgyalást Hadházy Ákos élőben közvetítette a Facebookon.
Hadházy Ákos - Hadházy Ákos is live now.A Papp Dániellel zajló beszélgetésen felmerült az a kérdés, hogy a közpénzből működő televíziónál hogyan nem szerepelhetett az elmúlt években ellenzéki pártvezető. Papp Dániel ugyanakkor azt mondta, hogy tartalmi kérdésekben ő nem illetékes, ha bármilyen panasszal akarnak élni, akkor azt a megfelelő hatóságnál megtehetik. Papp Dániel azt mondta, a szolgáltatott tartalom miatt nem marasztalták el őket.
Arra a képviselői kérdésre, hogy kapnak-e utasításokat a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától, Papp Dániel úgy felelt, hogy: „Nem”.
Többször rákérdeztek a képviselők arra, hogy miért szerepelnek ellenzéki pártvezetők és ellenzéki polgármesterjelöltek az állami tévében és rádióban, miközben Orbán Viktor kormányfővel kéthetente félórás interjú készülhet. Erre a vezérigazgató folyamatosan arról beszélt, hogy a törvényben előírtaknak megfelelően készítik a műsorokat, állítása szerint az MTVA-nál a kiegyensúlyozott tájékoztatásnak felelően készülnek műsorok. Ezt követően – hivatkozva arra, hogy Papp Dánielnek egy másik megbeszélésre kell mennie – a felek felálltak az asztaltól.
Miután a képviselők elhagyták az MTVA épületét, tájékoztatták a sajtót. Gréczy Zsolt azt mondta, semmiféle ígéretet nem kaptak, hogy főpolgármester-jelölti vitát szerveznének, vagy éppen nagyvárosok polgármesterjelöltjei megszólalhatnának – derült ki a Mérce közvetítéséből. Kocsis-Cake Olivio többek között azt mondta, hogy miután az állami tévé a híreinek tálalásában a Fidesz paneleit használja, választási csaláshoz asszisztál. Egyébként a tájékoztatón az épületben elhangzottakat foglalták össze. A tájékoztatót aktivisták zavarták meg. Többek között egy bohócnak öltözött aktivista is feltűnt az eseményen.