
262 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 793 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 060 főre emelkedett – közölték csütörtök reggel a hivatalos tájékoztató honlapon. Az esetszámok megugrása mellett tehát továbbra sem emelkedik jelentősen a halálos áldozatok száma, feltehetően a magas átoltottság egyelőre segít a súlyosabb tünetek megelőzésében.
Hozzátették: a gyógyultak száma jelenleg 777 909 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 4824 főre csökkent. 138 koronavírusos beteget ápolnak kórházban (ez hatfős növekedést jelent az előző napihoz képest), közülük 16-an (3 fővel többen mint 24 órával korábban) vannak lélegeztetőgépen.
A beoltottak száma 5 781 121, közülük 5 510 678 fő már a második oltását is megkapta, 342 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
Az oldal adatai alapján az első dózissal oltottak száma 9111-gyel, a másodikkal oltottaké 1548-cal nőtt 24 óra alatt, lélegeztetőgépen 3-mal, kórházban 6-tal többen vannak.