Pintér Sándor és Polt Péter elé kerülhet a „Lölő-jelenség”
Csárdi Antal (Forrás: Facebook/LMP - Magyarország Zöld Pártja)

Az LMP írásbeli kérdéssel fordult a belügyminiszterhez és a legfőbb ügyészhez, amelyben azt kérdezik Pintér Sándortól és Polt Pétertől, hogy indul-e büntetőeljárás Pesty László nyilatkozata következtében – közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Csárdi Antal közleményében felidézte, hogy Pesty az elmúlt hetekben több olyan állítást is megfogalmazott, amik alapján megalapozottan feltételezhető, hogy a közpénzekkel kapcsolatos bűncselekményeket követtek el ismeretlen személyek és tettesek, „nyilatkozatai alapján tehát bűncselekmények gyanúja áll fenn.”

Pesty László: A lopásért, zsarolásért börtönbüntetés jár, évek, nehéz vasban
Bodacz Péter

Pesty László: A lopásért, zsarolásért börtönbüntetés jár, évek, nehéz vasban

A dokumentumfilmes a kisemmizett, de eddig csendben maradó vállalkozók hazafiságáról, árulásról és árulózásról, az új korrupcióellenes kezdeményezésről. Interjú!

Pesty László a Magyar Hangnak adott, múlt héten megjelent interjújában kifejtette, azt érti Lölő-jelenésg alatt, amikor „tehetségtelen, büdös lábú, alanyt állítmánnyal egyeztetni nem tudó, végtelenül ostoba, ízléstelen és tehetségtelen emberek zsarolás és más Btk.-s bűncselekmények útján ráteszik a kezüket sikeres vállalkozásokra. – Tudok bizonyítékokról. Videó- és hangfelvételekről, adatbázisokról, dokumentumokról, amelyek alapján beazonosíthatók a bűncselekmények, azok nagyságrendje, valamint az elkövetők – fogalmazott, hozzátéve: ezek a bizonyítékok külföldi szervereken vannak és egy gombnyomással előhívhatók.