Az ATV-vel való konfliktusa óta először járt Magyar Péter a csatorna műsorában

Az ATV-vel való konfliktusa óta először járt Magyar Péter a csatorna műsorában

Magyar Péter (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bár két hónapja összeveszett az ATV-vel, szerda este visszatért a csatorna Egyenes Beszéd című műsorába Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke még június 10-én hagyta ott a stúdiót élő adásban alig két perc után. A politikust a választásokat követő másnapi adásban Rónai Egon műsorvezető egy dossziéval várta, amelyben összegyűjtötték, hányszor invitálták Magyart a csatornához, miközben ő többek között a választások utáni beszédében is azt állította, hogy március vége és május eleje között nem kapott meghívást, de erre Rónai azt mondta, nem igaz. Végül később Magyar felállt és kivonult.

Ezúttal nem Rónai, hanem Szöllősi Györgyi vezette a műsort, Magyar Péter pedig végig ülte az adást, és a csatornával való korábbi konfliktusa sem került szóba. A politikus arról beszélt, hogy a Tisza Párt másik EP-képviselőjével, Kulja András orvossal elkezdték bejárni a kórházakat – többek közt azért, hogy tesztelje az ottani klímákat. Elsőként a Szent János Kórházban jártak kedden, ahol fogadta őket az intézmény több vezetője is, és elmondták a problémákat, majd körbe is vezették őket. Például kiderült, hogy most is volt olyan műtét, amit másik épületben kellett megcsinálni, mert az eredeti helyszínen rossz a klíma. A politikus szerint egyébként a János Kórház olyan, „mint egy háborús övezet”. Szerdán a Péterfy Sándor Utcai Kórházban jártak – ahova bár őket beengedték, de az RTL és az ATV stábját kizárták–, itt a mosdókban nem volt sehol se fertőtlenítőszer, se szappan. Ennek kapcsán megjegyezte, hiába cselekednének a kórházigazgatók, nem tudnak semmit se tenni, mert már a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósághoz (KEF) tartozik ezek beszerzése. Magyar Péter szerint a magyar egészségügy már nem is a 24., hanem a 25. órában van, amit most hallunk az már a magyar egészségügy utolsó segélykiáltása, a nyilvánosság az egyetlen ereje a magyar népnek. Szerinte arra is volt példa látogatásuk alatt, hogy orvosok kezdtek el sírni és könyörögni, hogy ne hagyják őket magukra. A Fidesz kormánynak a negyedik kétharmad után se volt bátorsága ahhoz, hogy nekiálljon az egészségügy strukturális reformjához, miközben folyamatosan alulfinanszírozzák az ágazatot. – Szisztematikusan, tudatosan lerohasztják az állami egészségügyet, hogy áttereljék a magyar embereket a magánegészségügybe – fejtette ki. A megoldást segítené, ha a Fidesz most legalább 500 milliárd forintot csoportosítana át az egészségügyre. 

Az adásban szóba kerültek Magyar Péter fővárosi tárgyalásai is, a politikussal Karácsony Gergely főpolgármester, Vitézy Dávid és Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt társelnöke ültek le, míg erre a fideszes Szentkirályi Alexandra nem volt hajlandó. A Vitézy javára visszalépő jelölt kapcsán a Tisza elnöke azt is megjegyezte, kezdhetné azzal, hogy visszafizeti azt az 500 millió forintnyi kidobott közpénzt, amelyet a kampányára fordítottak, utána legyen „ilyen nagy arca”. Magyar egyébként ügyek mentén együttműködne a budapestiek érdekében a többi frakcióval, és azt is mondta, hogy Karácsony Gergellyel újra le fog ülni, és minden olyan listavezetővel is, aki erre hajlandó. Kiderült az is, Magyar még nem döntötte el, hogy beül-e a fővárosi közgyűlésbe. 

A beszélgetés egy pontján azt is említette, hogy úgy hallotta, hogy állítólag „suttyomban” már be is adták a budapesti olimpiai pályázatot 2036-ra, „de ezt majd megerősíti vagy cáfolja a kormány, ha akarja”.

Címkék: Magyar Péter, Atv