Politikai téma lett a műtőklímák ügye, de megoldás nincs

Politikai téma lett a műtőklímák ügye, de megoldás nincs

Ventilátor és más berendezések egy fővárosi kórház folyosóján (Fotó: Olvasónk)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Magyar Péter kórházjárásával annyit már elért, hogy Takács Péter államtitkár ellátogasson egy jól működő intézménybe. Illetve azt, hogy míg korábban még csak 1,3 milliárdos ráfordításról volt szó, most már 10 milliárdról. Ám ez utóbbi összeg is csak a negyede annak, mint amit 5 évvel ezelőtt szükségesnek látott volna az egészségügyi államtitkárság.

Kedden a fővárosi Szent János Kórházban megkezdte előre beharangozott kórházjárását Magyar Péter, amellyel a fekvőbeteg-ellátó intézményekben tapasztalható, már-már elviselhetetlen hőségre és úgy általában, a lepusztult infrastruktúrára igyekszik felhívni a figyelmet. És épp ugyanezen a napon látta szükségét Takács Péter egészségügyi államtitkár is, hogy az arra érdemesnek tartott sajtó kíséretében személyesen mérje fel a klímahelyzetet, természetesen egy olyan intézményben – az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) –, ahol van működőképes légkondicionáló a műtőben, és ahonnan korábban sem érkezett hír üzemzavarról. Ha tehát más nem is, legalább annyi hozadéka már van a júliusi hőségnek és a sorra meghibásodó műtőklímákról szóló híreknek, hogy politikai porondon is téma lett az egészségügyi intézmények jellemzően lepusztult infrastruktúrája.

Magyar egyébként szerdán a Péterfy Sándor Utcai Kórházban folytatta volna a kórházjárást, de mint a Facebookon beszámolt róla, őt és a sajtó munkatársait leláncolt kapu fogadta. A poszt alapján a Tisza párt vezetője így is bejutott az intézménybe, amelynek folyosóján 38,4 fokos meleget mért.

A Tisza Párt elnöke kedden azt írta: „Középkori állapotok és modern orvoslás. Háborús övezet és felújított részlegek. Ez mind a János Kórház. Lezárt épületek, átszervezett műtétek, heroikus küzdelmet folytató, magukra hagyott szakemberek” Magyar az intézmény helyiségeiben délután 17 óra körül 34-35 fokot mért.

Takács Péter eközben megállapította, hogy az OOI-ben minden rendben, majd újságírók előtt elmondta, hogy több mint 10 milliárd forintot fordított a kormány a kórházak légtechnikai rendszereinek megújítására, 14 intézményben megtörtént a teljes vagy részleges felújítás és 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre a szükséges javításokra. Az RTL-nek nyilatkozva elmondta még, hogy a Szent János ortopédiai műtőjében egy hónapja várnak alkatrészre, de amíg az nincs megjavítva, addig a Kútvölgyiben műtik a betegeket. Majd a nézők értésére adta, hogy szerinte Magyar akciója az egészségügyi ellátórendszerbe vetett bizalmat ássa alá. „Nagyon kártékonynak tartom. Mi a Belügyminisztériumban szakmai kérdésekkel foglalkozunk, legyen akár egészségügyi ellátásról szó, akár műszaki kérdésekről. Azt, amit Magyar Péter csinál, egy pszichoterápiás csoportban tartom célravezetőnek” – fogalmazott az államtitkár a csatornának.

Kedd este pedig ugyanezt megismételte a HírTV esti műsorában, ahol azt mondta, hogy a hőhullámok extrém terhelést jelentenek, kódolva van a meghibásodás lehetősége, ami akkor is így lenne, ha a legmodernebb készülékekkel lennének felszerelve az intézmények. Szerinte annyi a dolguk, hogy az üzemzavarokat a lehető leggyorsabban elhárítsák, az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) dolga pedig az, hogy a betegek ellátásáról gondoskodjon.

Arról, hogy súlyos bajok vannak a műtők és a fekvőbeteg-ellátó intézmények klimatizálása terén, lapunk már évekkel ezelőtt hírt adott: 2019 júliusában több cikkben számoltunk be arról, hogy a Semmelweis Egyetem (SE) műtőiben nem működik a légkondicionálás és mobilklímák beüzemelésével próbálják mérsékelni a meleget – csakhogy ezek növelik a fertőzésveszélyt. Ezt akkor az SE tagadta – cáfolni nem tudta –, később pedig megjavították a rendszert. Már évekkel ezelőtt hírt adtunk arról is, hogy több vidéki kórházban is gondok vannak. Cikkeink következményeként egy ombudsmani vizsgálat is folyt a témában, amelyből kiderült, hogy már 2019-ben készült egy minisztériumi tanulmány, amely szerint – akkori áron – 40 milliárd forint kellene a klímák rendbetételére.

 

A most júliusi rendkívüli hőségben számos kórház műtőjének klímarendszere mondta fel a szolgálatot. Ez történt például a Szent János Kórház ortopéd-traumatológiai osztályának műtőjében, emiatt pedig operációkat kellett elhalasztani. Az Uzsoki Utcai Kórházban a központi klímarendszer nem bírta a fokozott használatot, és hasonló okok miatt kellett átszervezni az ellátást a miskolci, valamint a ceglédi kórházban. Megadta magát a Bethesda Gyermekkórház fül-orr-gégészeti műtőjének speciális klímaberendezése is. (Utóbbi intézmény fenntartója milliárdos állami támogatásban részesülő Magyarországi Református Egyház. Miután a Bethesda gyűjtésbe kezdett, hogy ki tudja fizetni a klímajavítás 10 millió forintos költségét, az egyház végül jelezte, hogy állja a számlát.)

Többször is kerestük az egészségügyért felelős Belügyminisztériumot, az ellátást koordináló Okfő-t és az intézmények üzemeltetéséért felelős Központi Ellátási Főigazgatóságot (KEF), azt tudakolva, hogy szám szerint hány intézmény hány műtőjének klímája hibásodott meg az elmúlt hónapokban, ezek közül hányat sikerült megjavítani és mennyiből, valamint hogy az üzemzavarok miatt hány beavatkozást kellett átcsoportosítani, ám érdemi választ nem kaptunk.