
Tíz percen belül elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik egy emődi vállalkozótól erőszakkal elvette a pénzét, majd menekülésük közben többször rá is lőttek – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
A közlemény szerint a két budapesti gyanúsított csütörtökön símaszkban megjelent egy emődi telephelyen, ahol egy ott rakodó férfit bezártak gépkocsija rakterébe.
A sértettnek sikerült kiszabadulni az autóból, ekkor a támadók egyike bántalmazta, míg társa értékek után kutatott. A rablók másfél millió forint készpénzt, és a sértett személyes iratait magukhoz vették, majd menekülni próbáltak, ám a sértett követte őket.
A gyanúsítottak az őket követő férfit könnyfakasztó anyaggal fújták le, valamint több alkalommal a náluk lévő fegyverrel, vagy annak utánzatával rálőttek. A megtámadott férfinak a lövések következtében sérülése nem keletkezett.
A bejelentést követően az Emődi Rendőrőrs járőrei azonnal a helyszínre indultak, és annak közelében – tíz percen belül – elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat.
A gyors intézkedésnek köszönhetően az elrabolt pénzösszeget a rendőrök hiánytalanul megtalálták, és lefoglalták – írják.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottakat, és előterjesztéssel él letartóztatásuk indítványozására is. Fegyveresen elkövetett rablás, és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás.