
Azonnali hatállyal lemondott posztjáról Jánó Levente, a Veszprém megyei Dörgicse független polgármestere – közölte Krámli János, Balatonfüred közös önkormányzati hivatalának osztályvezetője kedden az MTI-vel.
A településvezető családi és egészségi okokra hivatkozva nyújtotta be lemondását múlt hét csütörtökön.
Az időközi választást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül kell kitűzni az ezt követő hetvenedik és kilencvenedik nap közötti időszakra. Az Országgyűlés hétfőn 2022. január 1-jéig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, ez azt jelenti, hogy már csak jövőre lehet időközi önkormányzati választást tartani.
Az önkormányzatot jelenleg Deák Attila független alpolgármester ügyvivőként vezeti.
A valódi ok a múlt hét péntekre meghirdetett, de aztán elmaradt lakossági fórum lehetett, amelyen kemény számonkérés várt volna a településvezetőre – értesült helyi forrásokból a 24.hu.
Több civil szervezet és hangadó csoport elégedetlen volt a polgármester ténykedésével, illetve az aktuális ügyekkel kapcsolatos tájékoztatással. A csoportok nyomására az önkormányzat meg is hirdette a falugyűlést, amelyre múlt szerdáig kellett beküldeni a kérdéseket.
A lakók különösen gazdálkodási kérdésekre, többek között az önkormányzat pénzügyeire kérdeztek volna rá, továbbá a pályázatok helyzetét feszegették volna. A válaszok előkészítésére csütörtökön ült össze a képviselő-testület, de ezen végül csak a Jánó feladatkörét a választásokig átvevő Deák Attila független alpolgármester személyét jelölhették ki – foglalta össze a portál.