Bűncselekmény hiányában megszüntette azt az eljárást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség, amely azután indult, hogy egy magánszemély szexuális kényszerítés miatt feljelentést tett Magyar Péter ellen.
A 24.hu a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása nyomán azt írja, a feljelentést azután tették meg Magyar ellen, hogy egy Ádám Lauraként bemutatkozó nő kitakart arccal arról beszélt a TV2-nek, hogy a politikus erőszakoskodott vele. Azt állította, hogy a Tinderen ismerkedtek meg, majd egy ötcsillagos hotelban találkoztak, ahol Magyar agresszívan viselkedett vele. Amikor visszautasította a közeledését, sértegetni kezdte.
A nő nyilatkozata körbejárta a kormánymédiát, amire Magyar akkor úgy reagált, hogy „megfizetnek egy hölgyet, aki előad egy újabb mesét arról, hogy vele is erőszakoskodtam. Amiből megint egy szó sem igaz”.
Az ügyészség azt közölte: az eljárás során megállapították, hogy a nő és Magyar szeptemberben ismerkedett meg egymással az egyik internetes társkereső oldalon, majd több mint kéthetes üzenetváltás és beszélgetés után együtt töltöttek egy hétvégét egy szállodában. Ahol azonban nem történt bűncselekmény, „mivel a bűncselekmény jogi tárgya, a közszemérem a társadalomra való veszélyességhez megkívánt módon nem sérült”.