Menet a tudományért: piros lapot adtak Palkovicsnak

Menet a tudományért: piros lapot adtak Palkovicsnak

Piros lapot mutatnak a tüntetők az Innovációs és Technológiai Minisztérium épülete előtt 2019. március 21-én (Fotó: Balogh Roland/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tüntettek a Magyar Tudományos Akadémia székháza, majd az Innovációs és Technológiai Minisztérium épülete előtt csütörtök délután az Akadémia függetlensége érdekében.

Kettő óra körül kezdtek gyülekezni a résztvevők, majd a szervezők felolvasták azt a petíciót, amelyet át fognak adni az ITM-nek.

Magyar Hang - A Túlélő Magazin

Tüntetés a Magyar Tudományos Akadémiáért

Menet a tudományért névre keresztelt eseménnyel a szervező Akadémiai Dolgozók Fóruma és a résztvevők szeretnék kifejezni támogatásukat az Akadémia elnöke és az elnökség irányában. Hangsúlyozták, hogy a március 21-i elnökségi ülés az egyik utolsó olyan alkalom, amikor olyan fontos elvi kérdésben, mint a kutatóhálózat kiszervezésének problémája, elvi állásfoglalás születhet.

A Menet a tudományért résztvevői a Lánchídon 2019. március 21-én (Fotó: Katona Mariann/Magyar Hang)

– Elegen vagyunk, de nem néhányan elfáradtak, ami nem csoda, hiszen folyt a demoralizálás – mondta az első felszólaló, Kamarás Katalin, az MTA közalkalmazotti tanácsának elnöke. Az őt követő Bicskei Éva akadémikus hangsúlyozta, az Akadémia nem egyszerűen egy épület, hanem egy konstrukció: „Nem csupán építőkövek, hanem építmény vagyunk.”

Szilágyi Emese és Lőrincz Viktor, az esemény házigazdái elmondták, ha valamilyen tárgyalóbizottságot létrehoznak, abban benne kell hogy lenni az Akadémiai Dolgozók Fóruma tagjainak. – Semmit rólunk nélkülünk – skandálták az összegyűltek ennek szellemében.

Ezt követően a résztvevők a Lánchídon keresztül az ITM épületéhez vonultak.
Az épület előtt piros lapokat mutattak fel Palkovics Lászlónak, és azt skandálták, hogy „mondjon le”, és „nem hagyjuk”.

A Menet a tudományért résztvevői a Lánchídon 2019. március 21-én (Fotó: Unyatyinszki György)

– Sem egységről, sem függetlenségről nincs szó az MTA tervezett átalakítása ügyében – hangsúlyozta Orosz Ferenc az ITM épülete előtt. Az akadémikus elmondta, nem fogadják el a minisztérium tervezetét, hiszen az elmúlt hónapokban nem hallottak egyetlen érvet sem arra, hogy miért kéne tönkretenni az intézményt. A tudós a Palkovics-Lovász-féle szándéknyilatkozatot blöffnek, zsarolásnak minősítette, amelynek részleteiben számos ördög lakik. – Ha a kutatóintézeteket elcsatolják az MTA-tól, az a tudományos élet Trianonja lesz – fogalmazott Orosz Ferenc. – Keresztény-konzervatív emberként nem vártam volna a kormánytól, hogy ilyen látványosan veszi semmibe a saját törvényeit is – tette hozzá.

Mende Balázs paleoantropológus beszédében Palkovics László tárgyalási módszerét a védelmi pénzt szedő maffiózókhoz hasonlította, véleménye szerint a miniszter célja a kutatóintézet-hálózat szétverése. A tudós az MTA elleni támadás kapcsán felidézte La Fontaine egyik fabuláját, amelyben a rókának sikerül meggyőznie a gazdát, hogy bízza rá a tyúkok őrzését, és mire a gazda rádöbben, mit tett, egyetlen tyúkja sem marad.

Fél ötkor átadták a petíciót az épületben, majd véget ért a tüntetés.