
Kiszállt a Nézőpont Intézet tulajdonosi köréből Mráz Ágoston Sámuel, az üzletrészeket a Nézőpont Csoport vette át – számolt be róla a hvg360. Az említett csoportnak korábban ő is résztulajdonosa volt, a másik alapító-tulajdonos, Győri Tibor viszont az összes részvényt átvette időközben. Győri egyébként, mint a lap írja, korábban Simicska Lajos, aztán Habony Árpád üzlettársa lett.
A Nézőpont Intézet Kutató Központ Kft. ügyvezetője az elemzési igazgató, Boros Bánk Levente lett, tette hozzá a HVG360.
Mráz ezután is tulajdonos-ügyvezetője marad a Ceper Central European Perspectives Zrt.-nek, a cég a teljes közép-európai térségben végez kutatásokat, illetve készít elemzéseket.
A Nézőpont Intézet éves árbevétele összességében a 2 milliárd forinthoz közelít.
Frissítés: A Mandiner időközben megkereste Mrázt, aki szerint a megkérdezése nélkül, fals információkra alapozva számoltak be a hírről. Mráz szerint a csoporton belül jelenleg olyan szervezeti átalakulások zajlanak, amelyek még nem értek a végükre. A csoportot elmondása szerint továbbra is ő irányítja.