„Nem éhezel még?” – így aggódott Schadl György a feleségéért a börtönből

„Nem éhezel még?” – így aggódott Schadl György a feleségéért a börtönből

Schadl György (Forrás: RTL Híradó)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A hatóság által kirendelt szaktanácsadó vizsgálata szerint Schadl Györgynek 2016-2021 között 1,61 milliárd forint volt az összbevétele. Ebből Schadl kiadásai összesen 1,47 milliárd forintot tettek ki – írta meg a Blikk. A lap szerint a férfi feleségének vagyonát is megvizsgálták, és azt találták, neki az adott időszakban 402 millió forint volt a bevétele és 378 millió forint a kiadása. 

Ismertettek egy a Schadl és felesége között lezajlott beszélgetést is, ami már akkor hangzott el, mikor a végrehajtói kar elnöke börtönben volt. 

Schadl: „Nem éhezel még?”

Schadl felesége: „Tessék?”

Schadl: „Azért még nem éhezel, nyugtass meg!”

Schadl felesége: „Még ezt a francia krémest ki tudtam fizetni.”

Schadl: „Na, jól van babám.”

Később arról is beszéltek, hogy Schadl szeretné tudni, hol van egy 880 milliós összeg. Erre a felesége se tudott válaszolni, de azt mondta, már mindent lefoglaltak meg elvittek. Arról is beszéltek, hogy húsz ingatlanukat foglalták le. – Rámondták, hogy olcsón vettem az önkormányzatoktól. Igazából az ügyészség foglalt le olcsón – vélte Schadl György. Erre a felesége megkérdezte, hogy ők meghatározzák-e az értékét, amire a végrehajtói kar elnöke azt mondta: „All in.”

A cikk megjegyezte: meglepő, hogy amilyen részletesen végigvették Schadlék anyagi helyzetének alakulását, a volt igazságügyi miniszterhelyettes, Völner Pál pénzügyeit már nem nézték át ilyen tüzetesen. A nyomozati anyagból ugyanis a Blikk szerint kimaradt az egykori államtitkár bankszámláinak áttekintése, csak a parlament honlapján is fellelhető vagyonnyilatkozatok szerepelnek.

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György, Völner Pál és társaik ellen. 

Címkék: Schadl György

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

Ha Petőfi egyszer csak felbukkanna 2024-ben, Orbán Viktornak nem is kellene olyan nagyon erőlködnie, hogy meggyőzze őt a NER igazáról – mondta a költő visszatéréséből féktelen szatírát gyártó animátor, aki szerint az alkotását talán még Bayer Zsolt is nevetgélve nézné. A YouTube-on két hete bemutatott videó nagyot megy, eddig több mint 110 ezren látták, és hamarosan jön a folytatás. Mitől különleges hely a Szondi utca, hogyan fordul „a teremtője” ellen Petőfi, mi a baj Gyurcsánnyal, miért gesztikulál olyan hevesen Tölgyessy Péter és hogyan lett ekkora a siker a videó? Erről kérdeztük az animáció alkotóját, aki örül a pozitív visszajelzéseknek, bár felkészült az ellenkezőjére is, őrzi anonimitását, a közönségtől pedig csak madártejet vár támogatásként.