„Magyarország körül kezd elfogyni a levegő mind az EU-ban, mind pedig a NATO-ban, ezért gyakorolt gesztust a köztársasági elnök a kijevi látogatással”. „Novák Katalin volt a legjobb választás a feladatra” – Ember Zoltán és Novák Zoltán elemzők a köztárasági elnök ukrajnai látogatásáról.
Elsősorban Magyarország EU- és NATO-szövetségesei felé van jelzésértéke Novák Katalin ukrajnai látogatásának, míg a hazai fideszes közvélemény körében megütközést váltott ki a köztársasági elnök útja. A szövetségi rendszerekben kezd elfogyni a levegő Magyarország körül a kormány különutas, oroszbarát politikájának eredményeként, ezért volt fontos a gesztusértékű látogatás – fejtette ki a Magyar Hangnak Ember Zoltán, az Iránytű Intézet elemzője.
Ahogy arról lapunk is hírt adott, a Novák Katalin a múlt hét végén Kijevbe látogatott, ahol a Gabona Ukrajnából nevű kezdeményezésen vett rész. Az államfő közös sajtótájékoztatót tartott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, amelyen egyebek között hangsúlyozta, a kezdetektől fogva elítéli a szomszédos független Ukrajna ellen indított orosz agressziót. Az ukrán fővárosban tett látogatását követően pedig Kárpátaljára látogatott.
Ember Zoltán szerint a levegő fogyásának jele, hogy a környező országok magas rangú poltikusai a szövetségi rendszerekben szinte példanélküli módon erős megfogalmazásokat használnak az Orbán-kormány ellen, Putyin trójai falovának nevezve Magyarországot. Erre elég okot szolgáltatott a magyar vezetés egyebek között a szankciók nyílt kritizálásával, döntések vétózásával, az Oroszországgal kötött energetikai külön megállapodásokkal és azzal, hogy egyedül Magyarországon nőtt az orosz diplomaták száma a háború kitörése óta. Ezen az igen rossz megítélésen igyekezett változtatni a köztársasági elnök, aki ugyan nem tagja a kormánynak és valódi befolyása sincs a magyar politika alakulására, ám mindenki számára nyilvánvaló az is, hogy Novák Katalin – korábbi fideszes politikusként és miniszterként – Orbán Viktor tudtával és beleegyezésével látogatott el Zelenszkij elnökhöz a háború kitörése után 9 hónappal, magasrangú európai vezetők közül utolsóként.
– A köztársasági elnökre esett a jó zsaru szerepe, aki Ukrajnát és Kárpátalját is támogatja, míg Orbán továbbra is a rossz zsaru, aki a Fidesz-tábor számára maga a megmentő azáltal, hogy energetikai kérdésekben pragmatikus politikusként viselkedik – fogalmazott az elemző, hangsúlyozva: az, hogy a köztársasági elnök útja nem elsősorban a hazai közvéleménynek szólt, jelzi annak fogadtatása, hiszen a fideszes kommentelők keménymagja igen határozottan fejtette ki csalódottságát Novák Katalin Facebook-oldalán.
Az elemző hangot adott azon véleményének is, hogy EU- és NATO-szövetségeseink valószínűleg nem érik be ennyivel és további gesztusokat, kiállást várnak magyar részről Ukrajna mellett és Oroszországgal szemben. – Ezt az irányt várhatóan továbbra is a köztársasági elnök fogja képviselni legalább a gesztusok szintjén, nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy az érdemi döntés lehetősége mindig a kormány kezében van – húzta alá.
Ember Zoltán kitért arra is, hogy a mostani látogatásnak vannak reálpolitikai okai is. – Márciusban még mindenki arra számított, hogy Kijev rövid időn belül el fog esni. Ma már azonban azt találgatjuk, hogy Ukrajna mekkora területeket tud visszaszerezni. Oroszország várhatóan veszteségekkel fogja zárni a konfliktust, ha Magyarország a vesztes mellett kötelezi el magát és továbbra is Oroszország trójai falovának látszik, annak komoly következményei lesznek – fogalmazott.
Novák Zoltán, a Méltányosság Politikai Elemzőközpont elemzője szintén úgy látja, a Fidesz által előszeretettel alkalmazott szereposztás érvényesült. Mint kifejtette, a párt gyakran alkalmazza ezt a módszert: a társadalom minél szélesebb rétegeit akarja megszólítani, az eltérő csoportoknak szánt üzeneteket egy-egy arra kijelölt személy közvetíti. Erre lehet példa Novák Katalin kijevi látogatása is, aki bár nem a kormány tagja, hanem köztársasági elnök, így legitim képviselője Magyarországnak, de mégis érzékelhető, hogy azért ő utazott Kijevbe, mert Orbán Viktor szerepfelfogásába egyelőre nem illik bele a látogatás.
Az elemző úgy véli, Orbán Viktor kockázatot vállalt volna azzal, ha Zelenszkijjel találkozik, amire nem volt szüksége. A magyar miniszterelnök ugyanis csak olyat mond, tesz, kommunikál és csak olyan környezetben, amit előzetesen szondáztak, a kormányoldalon minden mozzanatot és annak lehetséges hatását felmérnek mielőtt lépnek. Ám egy kijevi látogatás esetében – figyelembe véve a két ország közötti feszült viszonyt – túl sok az előre nem kalkulálható tényező, ami kellemetlen meglepetéseket is hozhat – mutatott rá az elemző, aki visszatérve a „fideszes szereposztásra” megjegyezte: ha valóban ez áll a háttérben, akkor Novák Katalin volt a legjobb választás, hiszen nőként egy érzékenyebb, kevésbé maszkulin hozzáállást tanúsított, ráadásul úgy tudja demonstrálni Magyarország Ukrajnával való partnerségét, hogy az nem okoz komolyabb törést a Fidesz-táborban. Bár – jegyezte meg – valamekkora zavart így is keltett, amire egyértelműen utalnak a közösségi médiában megjelent felháborodott kommentek.
Novák Zoltán szintén úgy véli, hogy az államfő látogatása inkább a nemzetközi közvéleménynek szólt, mint a magyarnak. Erre utal, hogy míg a kijevi esemény a nemzetközi közéletben igen jelentős volt, addig a magyar médiában még akkora felületet sem kapott, mint Szijjártó Péter külügyminiszter bármelyik külföldi útja. – Orbán Viktor és a kormány eddig a semlegességet hangoztatta egy olyan konfliktusban, amelyben a Nyugat számára a semlegesség nem elfogadható, lényegében oroszpártiságot jelent. Novák Katalin ezzel szemben másmilyen hangnemet ütött meg már köztársasági elnöki beiktatásakor is – emelte ki az elemző