Óbudai botrány: „Meg kellene buktatni a III. kerületi polgármestert”

Óbudai botrány: „Meg kellene buktatni a III. kerületi polgármestert”

A Városháza részlete Óbudán a Fő téren. (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy magas rangú állami vezető rendelte meg 2021-ben egy olyan ügy kreálását, amelynek célja Kiss László óbudai polgármester megbuktatása – jelentette be Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke, frakcióvezető-helyettese a Legfőbb Ügyészség épülete előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján. 

Vadai Ágnes állítása szerint dokumentumok bizonyítják, hogy a Kiss László elleni „koncepciós eljárást” a fideszes pártállam legfelső köreiből igényelték. Vadai be is mutatott egy kihallgatási jegyzőkönyvet, a kihallgatott személy a nyomozás egyik érintettje volt. A politikus a jegyzőkönyvből, amely idén március 6-án, három hónappal a Kiss László által megnyert önkormányzati választások előtt zajlott le a Központi Nyomozó Főügyészség Könyves Kálmán körúti épületében, szó szerint is idézett: „2021-ben, de a pontos időpontra nem emlékszem, azzal keresett meg (…), hogy őt megkereste egy felsővezető azzal, hogy meg kellene buktatni a III. kerület polgármestert, és ehhez szükség lenne a cégemre. Közbevetett kérdésre elmondom, hogy a felsővezetővel kapcsolatban annyit mondott el, hogy ez egy állami vezető, hivatalos személy, de nem nevezte meg és én sem kérdeztem, hogy ki az. Nekem azt mondta, hogy mi állami érdekből cselekszünk, és hogy ő is ezért vállalta el” – olvasható a jegyzőkönyvben, melyben az egyik érintett mondta el az ügyészeknek, hogy a céljuk Óbuda polgármesterének a megbuktatása volt. A kihallgatott cégvezető azt állította: őt az ügyészség egyik képviselője kérte meg arra, hogy „állami érdekből” vegyen részt Kiss László megbuktatásában. Vadai szerint ezek alapján az ügyészség adott képviselője ellen kellett volna büntetőeljárást indítani.

Vadai Ágnes korábban azt mondta: „Olyan dokumentumok kerültek a birtokunkba, amelyek egyértelműen bizonyítják: a Kiss László óbudai polgármester elleni koncepciós eljárás nem a Központi Nyomozó Főügyészség szorgalmas munkájából keletkezett”. (...) „Ennek a konstruált ügynek a létrehozására a fideszes pártállam felső köreiből fogalmaztak meg igényt”, fogalmazott. A Fidesz Lendvay utcai székháza előtt tartott hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a „politikai megrendelésről” a DK-nak bizonyítéka is van, ám ezt csak 48 óra múlva fogják bemutatni a sajtónak, azaz, „ennyi ideje van az érintett fideszeseknek, hogy önként jelentkezzenek.” Mint szerdán kiderült: ahogy azt várni lehetett, nem jelentkezett senki. 

Vadai Ágnes szóba hozta Simonka György szerdai Telex-interjúját is, amely szerinte azt bizonyítja, hogy az ügyészség politikai okokból indít és folytat le büntetőeljárásokat. A DK alelnöke szerint ezeknek az ügyészségi akcióknak az a céljuk, hogy ellenzéki politikusokat és pártjaikat mentálisan, erkölcsileg és fizikailag is megtörjék, lejárassák. Kiss Lászlónak ugyanolyan konspirált üggyel kell szembenéznie, mint korábban Czeglédy Csabának és Tátrai Miklósnak – tette hozzá.

Emlékeztetőül: Kiss László júniusban újraválasztott óbudai polgármestert augusztus 14-én az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel gyanúsítják. Az ügyészség indítványára a Fővárosi Törvényszék augusztus 16-án rendelte el. Kiss letartóztatását, egy hónapra. 

Vadai bejelentette, hogy személyesen kívánja átadni kérdéseit Polt Péternek, ezért a sajtótájékoztatót követően ezeket beviszi a legfőbb ügyésznek. Kérdései a következők: Ki az az állami vezető, aki elrendelte a Kiss László elleni nyomozást?, Ha nem ismeri az érintett állami vezető személyét, folyik-e nyomozás ennek kiderítésére?, Melyik napon kapott az ügyészség utasítást Kiss László levadászására?

Utóbb Vadai a Facebookon jelentette be, hogy csütörtök délután fogadja őt a legfőbb ügyész. Újságírói kérdésre, miszerint, ha elítélik Kiss Lászlót, maradhat-e DK tagja, Vadai Ágnes azt mondta: egyelőre ott tartunk, hogy  eljárást sem lett volna szabad indítani a polgármester ellen.”