Országszerte legalább húsz kórház klímarendszere szorul nagyjavításra

Országszerte legalább húsz kórház klímarendszere szorul nagyjavításra

Műtét közben Illusztráció: Pixabay.com

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ahogy arra – ha másból nem, hát korábbi cikkeink alapján – számítani lehetett, a nyári kánikula beköszöntével több fővárosi egészségügyi intézményben is szünetelnek az operációk, a műtők klímaberendezései ugyanis felmondták a szolgálatot. A Népszava pénteken arról írt, hogy kedd óta a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház valamennyi műtőjében, az Észak-budai Szent János Centrumkórházban pedig a traumatológián szünetelnek a műtétek a hőség miatt. A két intézmény klímaberendezései néhány óra különbséggel hibásodtak meg. Ennek következtében az Uzsoki Utcai Kórház műtőiben 41,5 foknál, a Szent János Kórházban 38 fokos hőség után állították le a beavatkozásokat, és jelezték, hogy nem tudnak beteget fogadni. A lap kérdésére a Belügyminisztérium annyit reagált, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ intézkedett a helyettesítő szolgáltatók kijelöléséről. Közölték továbbá, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) a szükséges javításokat a lehető legrövidebb időn belül elvégzik, a betegek ellátása addig is a kijelölt kórházakban biztosított.

Okfő: „Orvosaink és szakdolgozóink az extrém körülmények ellenére is kitartanak"

Az ügy kapcsán lapunk megkereste az Országos Kórházi Főigazgatóságot (Okfő), azt kérve, tájékoztassanak arról, hogy jelenleg országosan hány kórház hány műtőjében nincs klímaberendezés, illetve hány olyan műtő van, ahol a meglévő klímaberendezés nem üzemképes. Azt is megkérdeztük, a megfelelő klímaberendezés nélküli műtők közül hányban folynak operációk, illetve hány intézmény jelezte, hogy a hőségre való tekintettel nem képes műtéteket ellátni. Mindezek mellett arról is szerettünk volna tájékoztatást kérni, hogy kezdeményez-e az Okfő munkavédelmi és betegjogi vizsgálatokat azokban az esetekben, ahol feltételezhető, hogy szakmai elvárásoknak nem megfelelő körülmények között (például 22-24 foknál melegebb műtőkben) folynak operációk.

Az Okfő-től részletekbe menő tájékoztatást nem kaptunk, az ugyanakkor közölték, a közelmúltban felmérést készítettek az irányításuk alá tartozó intézményekben lévő klímák helyzetéről, amelynek részletes kiértékelése jelenleg is tart. A válaszból kiderül az is, hogy a felmérés alapján a központi műtők minden esetben klimatizáltak, azt ugyanakkor nem tudtuk meg, hogy mi ezek száma, illetve hogy a nem központi műtőkkel – amelyek száma szintén nem derült ki a tájékoztatásból – mi a helyzet. – A jelenlegi különösen meleg időjárás két intézményünkben okozott fennakadást. A hibák elhárítása folyamatban van a KEF részéről. A folyamatos betegellátás az intézmények közötti helyettesítéssel megoldott. Orvosaink és szakdolgozóink az extrém körülmények ellenére is kitartanak és biztosítják a betegek gyógyítását – közölte az Okfő.

Legalább húsz intézményben nem halogatható tovább a nagyjavítás

Megkerestük a Pénzügyminisztérium irányítása alá tartozó KEF-et is, amely tavaly nyár óta a fővárosi, év eleje óta pedig a vidéki egészségügyi intézmények műszaki karbantartását és üzemeletetését látja el. Válaszuk szerint a feladatok átvételét követően azonnal megkezdték a rendszerek állapotfelmérését, melynek kapcsán átfogó programot indítottak a hűtési rendszerek javítására mintegy húsz intézményben. – A program megvalósítása és a berendezések korszerűsítése a KEF részéről folyamatos – közölte a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság. A program részleteiről, így hogy mely intézményekben folyik korszerűsítés és mekkora forrás áll rendelkezésre, nem ismert. 

Milliárdokra lenne szükség, de a kormány tétlen

Lapunk szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt, 2019 nyarán írt arról, hogy súlyos gondok vannak több egészségügyi intézmény műtőjének klímaberendezésével. Akkor a Semmelweis Egyetem több műtőjében nem működött a központi levegőellátó rendszer és split klímákat vetettek be, amelyek ugyanakkor a fertőzésveszélyt csak fokozták. (Arról nincs tudomásunk, hogy ezért bárkit felelősségre vontak-e azóta.)

Öt évvel ezelőtti cikksorozatunk nyomán az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított, amely 2021-ben zárult le. A jelentés komoly munkavédelmi hiányosságokat állapított meg. Ebből a dokumentumból tudható, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma – szintén cikkeink hatására – készített egy vizsgálatot, amelyből kiderült, a műtők 92 százaléka rendelkezik ugyan klímaberendezéssel, ám több mint 40 milliárd forintot kellene fejlesztésre, karbantartásra fordítani. Ebből az összegből a következő három évben – tehát az idei évig – közel 24 milliárd forint ráfordítás lett volna szükséges.