Puzsér: A jelek szerint véget ért a közös munka az ATV-csoporttal

Puzsér: A jelek szerint véget ért a közös munka az ATV-csoporttal

Puzsér Róbert publicista (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az ATV-Spirit FM cégcsoport úgy döntött, nem sugározza tovább az Önkényes mérvadó című műsort – jelentette be Facebook-oldalán lapunk munkatársa, Puzsér Róbert. Felhívtuk őt, hogy kommentálja a történteket, ő pedig úgy fogalmazott: a jelek szerint véget ért a közös munkája az ATV-csoporttal.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a publicista-műsorvezető pár hónap szabadságot vesz ki, erről nemrég a nekünk adott interjúban beszélt. Kritizálta azt is, hogy miután Ábrahám Róbert megütötte őt, Németh S. Szilárd vezérigazgató egyszerre bírálta a Pesti Srácok szerzőjét és őt is.

Puzsér az interjúnkban azt mondta: „Ha most a Spirit FM-re vagy az ATV-re gondolok, őszintén szólva émelygést érzek. A csatorna arcát szó szerint ököllel törték be, válaszul a vezetőség egyaránt elítéli az agresszort és az áldozatot, sőt: Németh S. Szilárd szerint ebben a konfliktusban Ábrahám és én egyaránt vagyunk elkövetők és elszenvedők. Egyre nehezebben tudom a munkahelyemnek érezni a Spirit FM-et, amelytől ilyen fokú szolidaritásra számíthatok. Nem baj, most amúgy is hosszabb időre kivonulok a nyilvánosságból, mert ebből már sok volt. Nem az Ábrahám-ügy miatt. Két őrjöngő évadot nyomtunk le, és a kegyelmi botrány kirobbanása óta olyan magas fordulatszámra kapcsolt a közélet, hogy már nem bírom tartani magammal a tempót. Kiégtem és csapágyasra hajtottam magam. Fél év nyugalomra van szükségem, hogy feltöltsem az akkumulátoraimat. Januárban visszatérek.”

A publicista a műsor megszűnése kapcsán szerda délelőtt az oldalán úgy fogalmazott: „Különös élmény volt négy éven át ennyire szabadon gyártani oda politikai tárgyú rádióműsort, de kár tagadni, hogy ennek a rendszerhibának az elhárításával valami helyreállt az univerzumban.”

Felhívtuk őt, hogy megkérdezzük, mit lehet tudni a megszűnésről. Eddig úgy volt, hogy ősszel nélküle megy tovább, majd januárban visszatér? Puzsér elmondta, ez volt a terv, januárban tervezett visszatérni, de most úgy tűnik, véget ért a közös munka. A műsorban olyanokat lehetett még hallani (illetve a Youtube-on látni) rajta kívül, mint Horváth Oszkár, Magyar Dávid, Boros Tamás vagy Csunderlik Péter.

– Egyelőre ennyit közöltek velünk, hogy most nem folytatódik – mondta el nekünk Puzsér, aki nem kívánt találgatásba bonyolódni arról, miért döntöttek a megszüntetés mellett. Mint hozzátette, erről a Spiritet kellene megkérdezni. De elmondása szerint a hallgatottság rendben volt, nem ezzel lehetett a probléma. Tervben van a folytatás? Vagy nemrég megnyitott kultúrkávézójára, az Ingára kíván fókuszálni? Elmondta, az Ingára fókuszál majd, de azt még nem döntötték el, mi legyen az Önkényes mérvadóval, egyelőre próbálnak felocsúdni a helyzetből – fogalmazott.

A Media1 nemrég arról írt, hogy az ATV létrehozott egy ún. Műsortanácsot és egy Stratégiai Tanácsot, a kommüniké szerint szakmai és pénzügyi szempontok szerint vizsgálva a műsortervet. Korábban a terv az volt, hogy az Öt című vitaműsor visszatér augusztus végén, de az erről való döntést mégis elhalasztották. A társaság sajtóosztálya a Media1-nek azt írta: „Ahhoz, hogy egy ilyen méretű intézmény időben érzékelje a megújulás szükségességét, elengedhetetlen ilyen munkacsoportok létrehozása.” A Spirit FM Nagykép című műsorának jövőjéről sem közöltek még semmit.

Ősszel indul eközben az ATV-n A nagy dilemma Kadarkai Endrével, érkeznek a Géniusz friss adásai, illetve novembertől új évaddal érkezik a #Bochkor is.

Kerestük Korvin Tibor programigazgatót a döntéssel és a jelenlegi tervekkel kapcsolatban, amennyiben válaszol, frissítjük cikkünket. Az ATV sajtóosztálya a Media1 megkeresésére a következőket reagálta: „Az Önkényes Mérvadó produkció és annak alkotói sokban hozzájárultak ahhoz, hogy a Spirit FM egy erős és sikeres rádióvá váljon. Köszönjük az eddigi együttműködést és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban is a saját YouTube-csatornájukon!”

Frissítés: Cikkünk megjelenése után végül az ATV Csoport sajtófőnöke, Réti Dóra válaszolt érdeklődésünkre. A már idézett, a Media1-nek is eljuttatott közlemény mellett azt is hozzátette: „A cégcsoportot érintő műsorstrukturális kérdésekről a későbbiekben adunk tájékoztatást.”