
„Vallásturizmust” fog finanszírozni a kormány, de nem határozta meg pontosan, mit ért ez alatt – írja a Hvg.hu a Magyar Közlöny alapján. Annyira fontosnak tartja a témát a kormány, hogy a következő nyolc évre meghatározta, mennyi pénzt fognak erre a célra fordítani.
Az egymilliárd forint csak 2023-ra jár, 2030-ban már „csak” 640 millió forintot terveztek erre a célra, kérdés persze, hogy mit ér ez a pénz addigra a jelenlegi magas infláció miatt. A pénzt egy részét minden évben a Bethlen Gábor Alap kapja, egy másik hányadát a Miniszterelnökség. A téma felelősének, vagyis Semjén Zsoltnak háromévente írnia kell egy jelentést arról, hogy áll a végrehajtás.
A turizmust egyébként Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök felügyeli, de ezt a témakört a határozat szerint kivették a kezéből. Semjén Zsoltnak egyeztetnie kell Rogánnal „a turizmust érintő átfogó szakmai kérdések esetén”.