Simonka György: Amit Magyar Péter mond, az igaz

Simonka György: Amit Magyar Péter mond, az igaz

Simonka György és Orbán Viktor a Karmelita kolostorban 2019. július 12-én (Fotó: Simonka György Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Simonka György, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselőjé azt állította, az ügyészség vádalkut ajánlott neki: amennyiben beszél a pártjában zajló visszaélésekről, akkor nem lesz belőle vádlott.

 „Elmentem azért a Fidesz-központba, és elmondtam ezt. Azt mondták, hogy ne hazudjak csak annak érdekében, mint ahogy tették mások, hogy meneküljek ebből a helyzetből, hanem tartsak ki, és ne beszéljek. Nem a bírósági ügyben, mert annak az égegyadta világon semmi köze sincs sem a Fidesznek, se a kormánynak, sem senkinek a parlamentben. Az egy politikától teljesen mentes, saját vállalkozásomat érintő ügy volt, amelyben kérték, hogy továbbra is tartsak ki, és ne hódoljak be, ne adjam be a derekamat annak ellenére, hogy óriási nyomás alá helyeztek engem, a családomat, a kollégáimat, a környezetemet. Tartsak ki és mondjam mindenképpen azt, ami az igazság, hogy nem tudok ebben semmit mondani” – mondta a Népszavának adott videóinterjúban. Hozzátette: a pártigazgató Kubatov Gábort, Orbán Viktort és más, általa meg nem nevezett Fidesz-vezetőket is tájékoztatott büntetőügyéről. Azt is mondta, hogy ártatlannak tartja magát és bizonyos benne, hogy nem fogják elítélni, mivel a bíróságokra nem ér el a Fidesz keze.

Arról is beszélt, hogy el tudja képzelni, hogy az ügyészséget a Fidesz befolyásolni tudja. A vádalkut ajánló ügyész rengeteg olyan „huncutságot” mondott el neki, amelyről egy könyvben akar írni, ha addig nem teszik el láb alól. Szerinte megvan ennek a veszélye. – Önök ellenzéki újságírók, amiket leírtak idáig az elmúlt időszakban, azt gondolták, hogy azok nem valósak?! Tudják önök nagyon jól, hogy mi történt, csak nincsen rá bizonyítékuk. Nekem van – fogalmazott Simonka György, hozzáfűzve, hogy „nem ma jött le a falvédőről”, így tudja, mi a tétje annak, ha beszélni kezd.

Nézzék meg Magyar Péter bármelyik bejegyzését vagy interjúját. Nekem nem szimpatikus Magyar Péter, de amit mond, az igaz, azt alá lehet támasztani – fogalmazott. Hozzátete, nem a Fidesszel, hanem egyes vezetőkkel van problémája, köztük Lázár Jánossal, akit egy kimondottan rossz embernek tart. Egyszer vele és Orbán Viktorral egyeztetett a mezőhegyesi földek elosztásáról. A miniszterelnök azt mondta, hogy azon területeknek a gazdáknak kell adni, távozáskor azonban Lázár János megfenyegette, hogy elvágja a torkát, ha az útjába áll. – Én erre úgy feleltem, hogy öt perccel ezelőtt mondta a miniszterelnök, hogy mit kell tennünk, neked vele van vitád, ha nem tetszik, menjél vissza és mondd el neki. Erre mi történt? Kiosztották a földeket, és aztán Lázár János visszavette őket. Ilyen nem történt az országban sehol – mesélte.

A Békés vármegyei Pusztaottlaka megválasztott polgármestere ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy, 1,4 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emeltek vádat.

 

Címkék: Simonka György