Szijjártó: Még idén megkapja az ország a Szputnyik V gyártási technológiáját

Szijjártó: Még idén megkapja az ország a Szputnyik V gyártási technológiáját

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter tárgyalása Moszkvában 2021. január 22-én (Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Létrejött a politikai megállapodás arról, hogy Magyarország még idén megkapja az orosz Szputnyik koronavírus elleni vakcina gyártásához szükséges technológiát a jelenleg épülő Nemzeti Oltóanyaggyár számára – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.

A tárcavezető a Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel folytatott tárgyalását követően az MTI szerint arról beszélt: Magyarország kifejezetten jól járt azzal, hogy magas szintű egészségügyi együttműködést alakított ki Oroszországgal. Mint mondta, a kormány ennek köszönhetően vásárolhatott egymillió ember egészségének és életének megóvásához szükséges vakcinát, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy tavasszal Magyarország folytatta le a leggyorsabb oltási kampányt Európában.

– Most megállapodtunk abban, hogy az oltóanyagokkal kapcsolatos együttműködést új, magasabb dimenzióba léptetjük – jelentette be miután csütörtökön Moszkvában politikai megegyezés született a Szputnyik gyártásához szükséges technológiatranszfer idei lebonyolításáról. Kiemelte, hogy az orosz vakcinára világszerte nagy a kereslet, így Magyarországnak komoly gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy kivegye a részét a készítmény gyártásából, és ezáltal globális piacra lépéséből.

Mihail Murasko arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy felgyorsul az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eljárása a Szputnyik-vakcina elismerésére. Az orosz kormány ugyanis szerdán írja alá azt a megállapodást a szervezettel, amelynek alapján lebonyolítják ezt az eljárást. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország pozitív tapasztalatokat szerzett az orosz oltóanyag alkalmazása terén, és a WHO eljárása során szívesen bocsátja rendelkezésre az erről szóló adatokat. Közölte, hogy november végére összehívták a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság ülését, amelynek társelnöke Mihail Murasko, és ott tisztázzák majd a Szputnyik magyarországi gyártásának részleteit is.

(MTI)

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

„Imádkoztam Dobrev Kláráért” – Magyar Hang-ajánló

„Imádkoztam Dobrev Kláráért” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Márki-Zay Péterrel, Chikán Attilával és Enyedi Ildikóval! Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter? Kire szavaztak a közélet ismert arcai? Milliókat érnek Szijjártó helikopterezései, de egy fillért sem fizet érte! Keresse a friss Magyar Hangot, Budai Hang mellékletünkkel!

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Pogátsa Árnyékot vet, de még így se, még vele se találjuk a hazai középosztályt