Szijjártó Péter: Naiv illúzió, hogy orosz-ukrán tárgyalásokkal véget lehet vetni a háborúnak

Szijjártó Péter: Naiv illúzió, hogy orosz-ukrán tárgyalásokkal véget lehet vetni a háborúnak

Szijjártó Péter (Forrás: Szijjártó Péter/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Naiv illúzió, hogy orosz-ukrán tárgyalásokkal véget lehet vetni a háborúnak, a tartós békéhez amerikai-orosz tárgyalásokra van szükség, ehhez viszont fontos lenne, hogy a két ország vezetője találkozzon a G20-csoport közelgő csúcsértekezletén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Buenos Airesben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) és az Európai Unió közös argentínai külügyminiszteri találkozóját megelőzően hangsúlyozta, hogy a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20 indonéziai ülésén jó eséllyel részt vesz majd az orosz és az amerikai elnök is. – Ha már egy helyen tartózkodnak, akkor én azt gondolom, hogy nagyon nehezen magyarázhatnák meg bárkinek a földön, hogy miért is nem találkoznak. Értjük, hogy fontos a protokoll, értjük, hogy fontos, hogy mindenki erősnek láttassa magát, erősebbnek a másiknál. De itt emberek százezrei halnak meg, emberek milliói menekülnek, az egész világ válságba került, és meg kell akadályozni, hogy ez a regionális háború, amely már most világválságokat okozott, világháborúvá alakuljon – szögezte le.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a békéhez tárgyalásokra van szükség, márpedig „naiv illúzió”, hogy orosz-ukrán tárgyalásokkal véget lehet vetni a háborúnak és tartós békét lehet elérni. – Itt amerikai-orosz tárgyalásra, amerikai-orosz megállapodásra van szükség – mondta.

Szavai szerint bár regionális fegyveres konfliktusról van szó, az mégis súlyos negatív hatásokkal jár az egész világ számára. – Válságba került a világ energiaellátása, válságba került több térség élelmiszerellátása, az egész világon az egekben van az infláció, gazdaságok fordulnak át recesszióba és emberek millióinak került veszélybe a munkahelye – mondta. Ezért az egész világnak az kellene legyen az érdeke, hogy a háború mielőbb véget érjen. – Ugyanakkor aggodalommal látjuk, hogy egyes nagy és erős országok, egyes nagy és erős nemzetközi szervezetek folyamatosan háborús retorikát alkalmaznak. Nyilatkozataikkal, döntéseikkel pedig sokkal inkább az eszkaláció irányába tolják ezt a háborút, semmint a béke irányába – fogalmazott.

A miniszter arról is beszélt, hogy emberek tízezrei halnak meg, milliók kényszerültek menekülésre, tízmillióknak került veszélybe az élelmiszer- és energiaellátása, s minderre a sok bajra kizárólag a béke jelentheti a megoldást. – Itt az ideje, hogy a nagy nemzetközi szereplők (...) az eszkaláció helyett a béke létrehozásának irányába hozzanak döntéseket – figyelmeztetett, hozzátéve, hogy tartózkodni kell minden, a helyzet további súlyosbodásának kockázatával járó lépéstől.

Szijjártó Péter az EU-CELAC tanácskozás margóján kétoldalú megbeszélést folytat többek között argentin, Costa Rica-i, ecuadori, guatemalai, jamaicai, kolumbiai, nicaraguai és panamai kollégájával.

(MTI)

 

Címkék: Szijjártó Péter