Igen egyszerű módon tért ki a kellemetlen kérdések elől Nyíri Dóra, a VII. kerületi önkormányzat tulajdonában álló Evikint Kft. ügyvezetője. A cégvezető annak ellenére sem ment el a legutóbbi testületi ülésre, hogy a társaság éves beszámolóját tárgyalták a képviselők. Nyíri azért számíthatott kínos kérdésekre, mert lapunk májusban megírta, hogy a cégvezető hivatalos lakóhelyén, Hajdúböszörményben működő Épít-Takarít Bt. kapott megrendelést parképítésre az Evikinttől a fővárosi Százház utcában 83 millió forintért. Finoman szólva is érdekes, hogy a fővárosi munkára kizárólag hajdúsági cégek kaptak ajánlattételi felhívást.
Éppen azok, amelyek már többször indultak olyan tendereken, amelyekre az Épít-Takarít tulajdonosi körének másik cége, a Tömb 2002 Kft. is pályázott, ám a Tömb a fideszes önkormányzatok és állami intézmények közbeszerzésein verhetetlennek bizonyult. Az Épít-Takarít és Tömb 2002 Kft. egyaránt a hajdúböszörményi Török család tulajdonában áll. Mint bemutattuk, ez a két cég és a fővárosi Evikint számos ponton érnek össze: nemcsak hogy a takarítás és parkgondozás a szakterületük, de mindháromnak ugyanaz a böszörményi nő készíti a könyvelését, illetve a könyvvizsgálójuk is azonos. Sőt a cégbíróságon is ugyanaz a debreceni jogász jár el az ügyeikben.
Cikkünk megjelenése előtt Nyíri Dórának is küldtünk kérdéseket – azt is felvetve, hogy rokonságban áll-e az édesanyja neve alapján a Török családdal –, de nyilatkozni nem akart. Így a testületi ülésen reméltünk magyarázatot a Százház utcai parkot érintő közbeszerzés furcsa körülményeire, és az említett cégek közötti átfedésekre.
Moldován László (LMP) rá is kérdezett, hogy egy budapesti, erzsébetvárosi önkormányzati cégnek miért hajdúböszörményi könyvelőre és debreceni könyvvizsgálóra van szüksége. Utóbbinak azért van jelentősége, mert június elsején lejárt az Evikintet monitorozó debreceni Rácz és Domján Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft. szerződése. Nyíri Dóra azonban a jelek szerint csak a hazaira esküszik: kizárólag hajdúsági könyvvizsgáló cégektől kért árajánlatot. Az ügyvezető a Rácz és Domján Kft.-vel szeretett volna tovább dolgozni, amit a 8 fideszes és 9 ellenzéki képviselőből álló testület újabb egy évre meg is szavazott. Azt a céget választották, amely referenciaként adta meg a közbeszerzéseken hasító Épít-Takarít Bt.-vel és Tömb 2002 Kft.-vel kötött szerződését.
Az ülésen Szűcs Balázs (Párbeszéd) többek között az Evikint szállítói tartozásának okára és arra volt kíváncsi, hogyan nőhetett egy év alatt 2,5-szeresére (81 millióra) a takarítással, parkgondozással foglalkozó cég készlete. Ugyan a képviselő – derült ki sajtótájékoztatóján – Nyíritől azóta sem kapott választ a kérdéseire, az ülésen szolgáltak némi magyarázattal. Az indoklás így szólt: mivel az Evikint a kerület intézményeinek takarítását, karbantartását is végzi, betáraztak az ehhez szükséges eszközökből. Ahogy megírtuk, természetesen ezeket is hajdú-bihari cégtől vették: az Evikint két közbeszerzési eljárásban 65-65 millió forintért vásárolt egy kétszemélyes debreceni vállalkozástól tisztító és fertőtlenítő szereket, higiéniai papírtermékeket.
Más azonban nem derült ki a testületi ülésen, még az sem – pedig Moldován rákérdezett –, hogy miért nem volt ott az ülésen Nyíri Dóra, aki nem mellesleg az előterjesztést is készítette. Ezért írásban fordultunk Vattamány Zsolt fideszes polgármesterhez, többek között azt firtatva, cikkünk alapján szükségesnek látja-e belső vizsgálat elrendelését az Evikintnél, illetve a véleményét is kértük a Százház utcai beruházás körülményeiről. A polgármester kabinetvezetője ezekre nem válaszolt; Nyíri Dórához irányított bennünket. Az ügyvezető távolmaradását betegséggel magyarázta.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/24. számában jelent meg, 2019. június 14-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/24. számban? Itt megnézheti!