Visszavonhatja a kormány a civiltörvény problémás részeit

Visszavonhatja a kormány a civiltörvény problémás részeit

Nagyméretű szívet formálnak a civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat ellen szervezett civil tüntetés résztvevői a fővárosi Hősök terén 2017. április 12-én. (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Visszavonja a kormány a külföldről finanszírozott civil szervezeteket megbélyegző jogszabályt – írta a Népszava az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának hétfői ülése alapján. Ott ugyanis a kormánypárti képviselők támogatásával tárgysorozatba vettek – vagyis lehetővé tették a parlamenti tárgyalását – egy erről szóló, egyébként ellenzéki indítványnak.

Emlékezetes, a röviden civiltörvénynek nevezett jogszabályról idén nyáron mondta ki az Európai Bíróság, hogy számos ponton sérti az uniós jogot. A 2017-es magyar szabályozás lényege, hogy az 500 ezer forintot meghaladó külföldi támogatásban részesülő civil szervezeteknek – évi 7,2 millió forintos bevételen felül – fel kell tüntetni az adományozó nevét és a pontos összeget, amit később egy nyilvános portálon tesznek közzé, valamint ezeknek a szervezeteknek minden kiadványukon és a honlapjukon is jelezniük kell, hogy „külföldről támogatott szervezet”-nek minősülnek.

Erre hivatkozva nyújtott be az Országgyűlésnek egy javaslatot az MSZP-s Tóth Bertalan és Harangozó Tamás a párbeszédes Szabó Tímeával közösen. Ebben felidézték az uniós bíróság határozatát, amely szerint a magyar törvény ellentétes az uniós szabályokkal. Mégpedig azért, mert:

  • hátrányosan megkülönbözteti és korlátozza a hatálya alá tartozó civil szervezeteket,
  • a törvény rendelkezései alkalmasak arra, hogy az egyesületekkel és alapítványokkal (valamint azok tagjaival) szemben bizalmatlan légkört teremtsenek,
  • ellentétes az Európai Unió alapelvének minősülő tőke szabad mozgásával,
  • korlátozza az egyesülési jogot,
  • korlátozza a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot,
  • korlátozza a személyes adatok védelméhez való jogot.

Az ellenzék által benyújtott javaslat indoklásában egyébként szerepel a következő mondat is: „Fontos kiemelni azt is, hogy Magyarország Kormányának nem sikerült bizonyítania azt, hogy a Civiltörvényre miért volna szükség, nem sikerült igazolnia azt, hogy ez valóban bármiféle jogszerű célt szolgálna, mivel Magyarország Kormánya által hangoztatott célok túlságosan általánosak voltak és a konkrét esetben a célok elérése érdekében alkalmazott lépések nem voltak igazolhatóak”.