Csányi Kálmán, a Fejér megyei város fideszes polgármestere a központból kapott lista alapján szervezi az agitációt a választás napjára – erről árulkodik egy Magyar Hanghoz eljutott hangfelvétel.
Belföld
A szerverparkban történt valami, azt írták.
Az egykori tévés-rádiós állítja, három és fél évig semmi gond nem volt, miután viszont elindult országgyűlési képviselőnek, megadták rá a kilövési engedélyt. Interjú!
Közösen demonstrált az ellenzék, Bede Zsolt megpróbálta megzavarni a rendezvényt.
Szentgotthárdon attól tartanak, hogy újabb leépítési hullám kezdődik az Opelnél.
Nem földet vettek, hanem céget, közölték. De egy földterületet is vásároltak. Arra nem tértek ki, hogy kitől, és utánanéztek-e a tulajdonos hátterének.
A Tanácstalan köztársaság pénteki vitafórumán demokráciáról, az önkormányzati kampány sajátosságairól, ökopolitikáról beszéltek a résztvevők.
Egy civil szervezet aggódik a szolnoki ellátás miatt, az önkormányzat szerint lesz megoldás.
Duplázzák a létszámot, sőt információnk szerint néhol triplázzák is.
Hulk-hoz hasonlították az ellenzék főpolgármester-jelöltjét: nagy, zöld és erős.
Fokozódik a káosz a Fideszben és a pártsajtóban,
A jelek szerint a kormánypárti napilapnak jutott a feladat, hogy elküldje a selyemzsinórt Borkai Zsoltnak.
Lapunk információ szerint csütörtök óta válságtanácskozás van a Fidesz-kampánystábban, mert a vasárnapi önkormányzati választás előtti utolsó belső mérések azt jelzik, országos hatása van a Borkai-ügynek.
A héten szexuális és korrupciós botrányba keveredett győri polgármester péntek este hat órától rendkívüli sajtótájékoztatót tart Győrben, a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban - írta az MTI.