Megnyomta a pánikgombot a Fidesz

Megnyomta a pánikgombot a Fidesz

Borkai Zsolt (Fotó: Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Lapunk információ szerint csütörtök óta válságtanácskozás van a Fidesz-kampánystábban, mert a vasárnapi önkormányzati választás előtti utolsó belső mérések azt jelzik, országos hatása van a Borkai-ügynek.

A győri polgármester botránya és az azt övező hallgatás a kormányközeli sajtóban elbizonytalanította a Fidesz szavazótáborát, és ennek komoly hatása lehet a választási részvételben is. „Az utolsó mérések azt mutatják, a Borkai-ügy magával ránthat több erős jelöltet, köztük Tarlóst is” – fogalmazott forrásunk, aki  szerint a kampánystábban egyre erősebb az a vélekedés:

be kell áldozni Győrt a többi győzelem érdekében.  

Ezt erősíti az is, hogy Tarlós István nyíltan kritizálta győri kollégáját, védhetetlennek és vállalhatatlannak nevezve az ügyet. – Borkai alkalmatlanná vált – jelentette ki Tarlós, és ezt aligha tehette volna meg a központi Fidesz-stáb beleegyezése nélkül.

Borkai-botrány: Milliárdos üzletek és sértett barátok a fedélzeten | Magyar Hang

A Borkai Zsolt körül felbukkanó üzletemberekben közös, hogy mindannyian a győri, sőt a nyugati-magyarországi üzleti meghatározó szereplői. Némelyek a publikált pornográf felvételek tanúsága szerint jelen voltak a dokumentált kéjtúrán is, és Borkaival együtt élvezték a nők társaságát. Másokról viszont annyit mondhatunk, hogy az üzleti életben hancúroznak.

A Fidesz kampánystáb kapkodását jól jelzi, hogy előbb péntek délután az MTI-ben szokatlanul kemény szavak jelentek meg a Borkai ügyről egy esemény bejelentése kapcsán (a héten szexuális és korrupciós botrányba keveredett győri polgármester péntek este hat órától rendkívüli sajtótájékoztatót tart Győrben, a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban, írták), ám a rendkívüli sajtótájékoztatót egy óra múlva lemondták.

Lassan beszivárogtak a vádak

A Borkai-ügy kezelése a Magyar Távirati Irodánál megér egy külön elemzést. Az MTI ingyenes, bárki által elérhető hírei között az első említés a Borkai ügyről október 7, hétfőn történt (amikor már több napja dübörgött a korrupciós- és szexbotrány), mégpedig egy Karácsony-sajtótájékoztatóról szóló híradásban. „Külön kérdezték azokról az interneten hozzáférhető fotókról és filmfelvételről, amelyeken az ismeretlen közzétevő állítása szerint többek között Borkai Zsolt, Győr kormánypárti polgármestere látható több ember társaságában szexuális aktus közben” – írta az állami hírügynökség

Óriási birtok van Borkai feleségének nevén | Magyar Hang

Hatalmas, szőlőhegyet, teniszpályát és jakuzzit is rejtő birtok van Borkai Zsolt feleségének nevén, a területet fegyveres, kutyás őrök őrzik - közölte Facebook-oldalán Hadházy Ákos. Az Ördög ügyvédje blog azt írja, valójában Borkaié az a negyedmilliárd forintos repülőgép, ami Somogyi János cégének nevén van. A Magyar Hang megtudta: a gép 2018 májusában kétszer is megjárta a Győr-Split útvonalat.

A főpolgármester-jelölt azt felelte: a közügyek odáig tartanak, „ameddig a közpénz tart”. „Ha valaki olyan dzsemborikon vesz részt, amelyek kapcsán felmerül a kétség, hogy közpénzekkel hozhatóak kapcsolatba, akkor azok közügyek. Ha valakit olyan mulatságra visznek el, amelyet olyan vállalkozások finanszíroznak, amelyek milliárdokhoz jutottak a fideszes döntéshozók döntései nyomán, akkor az az eset is közüggyé válik” – fűzte hozzá.

Kormányinfó 144. - Gulyás Gergely: Borkai ügye a magánélet része, de erkölcsileg elítélendő | Magyar Hang

12:36 Fideszes polgármesterek bármit képesek átadni, Vácon például egy homokozót, padot, napvitorlát, Baján egy félkész hidat. Ez központi iránymutatás alapján történik? - kérdeztük Gulyástól. Szerinte említettünk tíz esetet, de 3200 településen lesz választás. Lehet, hogy valahol nem jó gyakorlatot követtek, de vannak más helyek is, és a váci kétszer kétsávos út átadásáról emlékezne ő meg.

Másnap a négy győri jobbikos egyéni képviselőjelölt lemondása kapcsán az írták, a radikális párt győri alapszervezete úgy véli, hogy a magánéleti botrányba keveredett Borkai Zsolt polgármestert leváltani a „teljesen alkalmatlan Glázer Tímeára és a gyomorforgató módon kampányoló bandájára, semmit sem javítana a város helyzetén".

Kedden beszámoltak egy Fidelitasos „tájékoztató kampányról”, itt szintén kapott egy félmondatot a Borkai-ügy: „szintén kérdésre Böröcz László Borkai Zsolt győri polgármester ügyét magánügynek nevezte, és nem kívánta kommentálni”. Ugyancsak egy félmondatot ért az MTI-nek a kormányszóvivői tájékoztatón történtek: „a kormányszóvivőt kérdezték Borkai Zsolt győri polgármester ügyéről is, amelyre úgy reagált, hogy a kormány ezt az ügyet a városvezető magánélete részének tekinti és nem kívánja kommentálni”.

Az MTI később kiadta azt is: „feljelentést tesz az ügyészségnél a Borkai Zsolt győri polgármester ügyeivel foglalkozó blogon megfogalmazott állítások miatt Szilágyi György. A jobbikos országgyűlési képviselő, pártszóvivő keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy beadványa már elkészült, postázásra vár.”

„Morális iránytű": vizsgálni fogja a Borkai-ügyet az olimpiai bizottság | Magyar Hang

A Magyar Olimpiai Bizottság újonnan felálló etikai bizottsága fog foglalkozni Borkai Zsolt olimpiai bajnok orgiás-szexvideós ügyével, írta meg a szervezet a hvg.hu kérdésére. A vizsgálat - szinte biztosan - a választások utánra esik majd. Hatalmas, szőlőhegyet, teniszpályát és jakuzzit is rejtő birtok van Borkai Zsolt feleségének nevén, a területet fegyveres, kutyás őrök őrzik - közölte Facebook-oldalán Hadházy Ákos.

Ehhez képest szerdán egy hírben hatszor is leírták Borkai nevét, igaz, mindannyiszor MSZP-s politikust idézve. Például Kunhalmi Ágnestól a következő mondatot: „mindannyian elképedve látjuk Borkainak a fenekét”. Külön hírt kapott az is, hogy a Jobbik, majd később a Párbeszéd is feljelentést tesz Horvátországban – itt bukkan fel először az a közszolgálati hírügynökségnél, hogy a győri polgármester prostituáltakkal mulatott. Ekkor jelenik meg először az is, hogy az ügynek vannak korrupciót sejtető vonatkozásai.

Csütörtök este pedig már Tarlóst idézi az MTI, egész pontosan az fentebb már említett rádióinterjúját. A hír így kezdődik: „Tarlós István főpolgármester szerint Borkai Zsolt győri polgármester méltatlanná vált tisztségére. A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozva elmondta, felháborítja és elkeseríti Borkai Zsolt győri polgármester, olimpiai bajnok története.” 

Péntek délután pedig már kimondottan erős szavakat használt a távirati iroda. Mint írták, „a héten szexuális és korrupciós botrányba keveredett győri polgármester péntek este hat órától rendkívüli sajtótájékoztatót tart Győrben, a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban”.