Korábban jóformán annyit tudtam Óbudáról, amennyit Krúdy Gyulánál olvastam róla. Nem az én mondatom ez – Kassák Lajos írja Néhány prózai szó Óbudáról című szövegében. Mindenesetre megnyugtatja valamelyest az embert. Ha még az avantgárd legfontosabb magyar alkotója is Krúdyval köti össze Óbudát, talán elnézhető másnak is. Pedig Kassák korábban is a III. kerületben élt, amint ez az Óbudai Múzeum november 17-én megnyílt, Közös otthon, saját érzés – Óbudai írók, írók Óbudán című kiállításából kiderül. Csak épp az időközben önállóságát vesztett Békásmegyer-Ófaluban, ahol a főváros ostroma során megsérült angyalföldi lakása helyett utalt ki egy másikat az állam.
Kassák is kitelepített svábok otthonába került, mint számos más művész ekkoriban, köztük a kiállításon szintén bemutatott Veres Péter. Érdekes, hogy mégis mennyire másként tekintettek ugyanarra a környékre. Kassák például azt írta, ha nincs a békási ház nagy csöndje vagy gyümölcsöskertje, nem élte volna túl a „komisz esztendőket”. Ehhez képest a szegényparasztságot képviselő Veres hiába lakott hasonló vidéken az Ezüsthegy utcában, mégsem érezte otthon magát. A korabeli fotó tanúsága szerint kertjében még tyúkok is kapirgáltak, ennek ellenére elvágyódott a fővárosból.
Az Óbudai Múzeum kiállítása fel is állít több kategóriát: egy csokorba kerülnek átutazók és beköltözők, otthonra találók és olyanok, akiket egész életük a kerülethez kötött. Azért is izgalmas ez, mert más szempontok alapján nem feltétlenül kerülne össze egy kiállításban Galsai Pongrác, Tamkó Sirató Károly, Féja Géza és Megyesi Gusztáv. Vagy melyik tárlaton lenne még közös alkategóriában is Csukás István, Göncz Árpád, Krúdy Gyula és Móra László?
A Szindbád szerzője persze kihagyhatatlan. Nem véletlenül hozzá kötődik az óbudaiság mint kulturális identitás megalapozása, ahogy – mint fentebb kiderült – az írótársak is rá hivatkoznak leginkább. Az egyes íróknál egészen eltérő jelentést kapott a városrész. A holokauszt áldozatául esett, korábban is nyomorgó Gelléri Andor Endrének például a nélkülözést, a zsidó származásából fakadó hátrányokat jelentette – közben mégis maradt valamiféle erős ragaszkodása Óbudához. A Beszterce utcában is alapított családot – majd innen volt kénytelen bevonulni az utolsó munkaszolgálatra.
Hollós Korvin Lajos életére eközben épp az nyomta rá a bélyegét, amit a városrésszel kapcsolatban romantikus felhanggal szokás emlegetni. Az író-költő édesapja, Weisz Mózes Sámuel ugyanis kávéházat működtetett az egykori Nád utcában, ahol ráadásul még Krúdy Gyula is rendszeresen megfordult. Csakhogy az apa elmulatta az így szerzett pénzt a pesti éjszakában, a fiát végül munkássorsra kárhoztatva. Maradt Óbuda kapcsán a keserűség – és közben mégiscsak a szeretet. Óbudai búcsú című, 1961-es elbeszéléskötete tanúskodik erről.
A kiállításon virtuális térképre is rendezik az egyes írókat, ami jól kiadja, mekkora távolságok maradtak a közös kerület ellenére is. Nagyon más világot jelentett az ötvenes években egy békási parasztház, mint egy Fő téri elegáns lakás. Kassák az angyalföldi munkásközegből költözött át a békásmegyeri falusias világba, majd később lakáscsere útján városi közegbe. Maradt tehát kerületen belül, mégis sokkal inkább emlékeztette ez a világ régi otthonára. Az egykori bécsi emigráns a Bécsi úton újraéledt: festett, horgászott, otthon érezte magát.
Másokat, így Esterházy Pétert és Peterdi Pált, a sport is erőteljesen Óbudához kötött. De jellemzőek a kerületre a szociográfiában és humorban is erős szerzők. A kiállítás összesen 28 alkotót terel össze, olyanokat is szép számmal, akikről ma kevesebb szó esik, mint megérdemelnék. Különösen igaz lehet ez a katolikus polgári kötődése miatt szilenciumra ítélt Toldalagi Pálra, vagy épp a Horthy-rendszerről és a kommunizmusról is nyíltan író, emiatt sokszoros fogolylétet vállaló Varannai Aurélre. De a Horváth Péter és Polgár Mónika rendezte, 2025. január 26-áig megtekinthető kiállítás felhívja a figyelmet a Móra Ferenc mellett kevesebb figyelmet kapó testvérre és unokaöcsre, Istvánra és Lászlóra is. A már a harmincas években itt élőktől pedig eljutunk egészen a 2020-ban elhunyt lokálpatrióta költő Gyimesi Lászlóig. A téglagyártól az árnyékot nyújtó kisvendéglőkig, a Hévízi úti sportpályától a minden komfort nélküli, földszintes házakig. Ez is, az is Óbuda.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/50. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg december 15-én.
