A bíboros szavai szerint „az eucharisztia a forrás, amelyből a keresztények élete és küldetése táplálkozik”.
Cikklapozó
Már a származás miatti hátrányos megkülönböztetésről is felmerült benne.
Budapesten kezdetét vette az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.
Hangjának adottságain túl a nagyon intenzív átéltség az, ami hatott az emberekre. Egyszerűen szólva: kiénekelte a lelkét.
Most tették le a leendő üzem alapkövét.
A németek ugyan csatlakoztak az amerikaiakhoz, de ez most meg van bocsátva.
Karácsony Gergely szerint a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ügye másról sem szól, csak Orbán Viktor személyes bosszújáról.
Az autó vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Mindenből lekvárt akarok főzni, amiből a környezetem számára ízletes lekvár lesz. Hamar beláttam ugyanis, hogy a lekvárfőzés, akárcsak az operaéneklés vagy szinkronúszás, igényli a lelkes és értő közönséget.
A lap úgy tudja, több dolgozó és beteg covidos lett.
Korábban az új fertőzöttek több mint két százaléka betegedett meg komolyan, de ez a szám jelenleg már csak 1,1 százalék.
Gyurcsány Ferencen kívül senki sem lett koronavírusos a családban.