Az oktatási jogok biztosa szerint a tanárt emberi méltóságában sértette a makói tankerületi igazgató döntése, ezért indított vizsgálatot.
Cikklapozó
A 26 éves férfinél 43 tőből álló kannabiszültetvényt találtak Budafokon. Három nagy értékű kerékpárt és egy gépkocsit is lefoglaltak.
Márciusban 855 személyi sérüléssel járó baleset történt az utakon.
Nyilvános lesz a rendőrök szakmai értékelése, a rendőrkapitányságoknak pedig reformot kell kidolgozni.
Nem én voltam az egyetlen, aki folyamatos válságot jósolt, a 2008-as pedig csak előjátéka volt a nagyobbnak – erről beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Spiró György.
Nem tantárgy a történelem, nem is később mesélt felismerések tára, hanem kitapogatható és átélendő jelen – ezt állítja és ettől is jelentős, nagy regény Bereményi Magyar Copperfieldje.
Dr. Gődény György izmait igen, de kamupártos, gengszter mivoltát nem domborítja ki „szakértő” videóiban.
Sok lesz a napsütés, de bármikor jöhet a vihar.
Miután a magyar Alkotmánybíróság elutasította a panaszukat.
Az ágyfelszabadításra hivatkozva küldték haza az idős, rákos beteget, a hozzátartozók a strasbourgi bíróságon keresik az igazukat.
Nyolc napot adnak a pluszpénz igénylésére, ami nem is olyan egyszerű.
Rendőröktől mentes „autonóm zónát” hirdettek, Trump elnök anarchistának és belföldi terroristának nevezte őket.