A Szeivolt családhoz köthető ÉPKAR Zrt. nyerte a közbeszerzést.
Gazdaság
Költségvetési fegyelemre lesz szükség.
A Gazdasági Versenyhivatal elrendelte a Nitrogénművek csoportra kiszabott 11 milliárdos bírság végrehajtását.
A korábbi pénzügyminiszter sem ezt a végeredményt várta.
Az elmúlt egy évben az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább a KSH szerint.
A hét eleji kezdéshez képest a nemzeti valuta nagyot gyengült mindhárom főbb devizával összevetve.
Aligha tett jót a forint árfolyamának, hogy a jegybank nem változtatott az alapkamaton.
A Budapest-Belgrád vasútvonal környezete és az atlétikai stadion is többletforrásokat kapott.
Már napi ára van a drótfonatnak. Alternatív beszerzési lehetőségeket kell keresni az orosz–ukrán háború miatt.
Nyugati, például francia cégek bevonásával is felépülhetnek az új paksi blokkok.
Inotai András szerint az amúgy is magas infláció az egekig nő, a lakáshitelek fele is bedőlhet. Aprócska öröm az ürömben számára, hogy ennek terhét az Orbán-kormány fogja viselni.
Az adatok alapján nyoma sincs a Putyin és a kormány által emlegetett óriási kedvezménynek, sőt két hónap csúszással, de mindent bevasalnak az oroszok.
Még a legunalmasabb munka is jóval kellemesebbnek tűnhet, ha az ember home office-ban dolgozhat. A kellemes környezetben végzett feladatokkal sokkal gyorsabban és hatékonyabban végezhetünk, hiszen így nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban élhetjük a mindennapjainkat.
Elpazaroltuk a 2010-2019 konjunktúra idejét, amelynek most ihatjuk meg a levét.
Sokan most tartós élelmiszerbe fektetnek Magyarországon.