Öt százalékkal csökkent az építőipar decemberhez képest, az új szerződések száma pedig nagyon bezuhant

Öt százalékkal csökkent az építőipar decemberhez képest, az új szerződések száma pedig nagyon bezuhant

Képünk csak illusztráció! Építkezés Budapesten 2017-ben. A beruházások leállítása miatt válságba kerülhet az építőipar is (Fotó: Reuters/Szabó Bernadett)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

2023 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 4,0, az egyéb építményeké 2,1 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,0 százalékkal kisebb volt a decemberinél.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 7,8, az egyéb építmények építésében 0,7, a speciális szaképítésben 1,9 százalékkal kisebb lett a termelés. A megkötött új szerződések volumene 28,0, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 23,2, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 36,2 százalékkal esett vissza a 2022. januári, magas bázishoz képest. Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene 18,2, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2,0, az egyéb építményekre vonatkozóké 29,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva – ismertette a KSH.

A Központi Statisztikai Hivatal emellett a második becslése alapján megerősítette, hogy 2023 januárjában az ipari termelés volumene 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,2 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari alágak egy részében nőtt a termelés, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásáé. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás a 2022. decemberinél 5,1 százalékkal kisebb volt.

(MTI)