Mi nem úgy tekintünk Kínára, mintha fenyegetés vagy kockázat lenne. Mi úgy tekintünk Kínára, mint egy olyan országra, amellyel ha együttműködünk, akkor sok előnyünk származhat belőle, tehát ez egy lehetőség – erről beszélt a CNBC amerikai hírcsatorna riporternék Szijjártó Péter. A külügyminiszter közösségi oldalán is megosztott videóban azt mondta, hogy öngyilkosság lenne az európai gazdaság részéről a kínai kapcsolatok megszakítása, hiszen éves szinten 865 milliárd eurós kereskedelmi forgalom van Kína és az Európai Unió között.
A kínai beruházások kapcsán a legforróbb téma most az akkumulátorgyárak ügye. Szijjártó Péter megismételte, hogy az autóipari forradalom, az elektromos átállás részeként új iparág születik, ehhez pedig szükség van akkumulátorokra. A nagy kínai akkugyárak pedig azért jönnek Magyarországra, mert itt már jelen vannak a német autógyártók. Példaként említette a Mercedest, amely idevonzotta a kínai CATL-t – ennek a gigantikus üzeme épül Debrecenben –, már megkapták a főbb engedélyeket és a terep előkészítése is megkezdődött.
A miniszter arról is beszélt, hogy idén Magyarország megduplázhatja a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumenét az előző évhez képest, így, idén már elérheti a 13 milliárd eurót. Ez pedig – mint fogalmazott – a kínai akkugyártók miatt van.