Németországban tapasztaltam, hogy a fogyasztói árak az ottani élelmiszer-áruházakban nagyjából a hazai átlag szintjén vannak. Drágábbak a húsok és a húskészítmények, valamint a gyümölcsök, olcsóbbak viszont a tejtermékek, a tej, a szeszes italok, azon belül a sörök és a borok, nem is kismértékben. A német átlagjövedelem ugyanakkor havi bruttó 3850 euró, azaz kerek másfél millió forint, Magyarországon a harmada. Hihetetlen távolságban vagyunk a német életszínvonaltól, inkább távolodunk, mint közelednénk – írja Facebook-bejegyzésében Raskó György agrárvállalkozó, korábbi országgyűlési képviselő.
Az Antall-kormány korábbi államtitkára a G7 portál cikkében írtakra reagált, amely szerint az élelmiszerárakban már alig maradunk el az uniós átlagszinttől, miközben a bérek uniós összevetésben alig-alig nőnek. Az előbbiek 2022 és 2023 között tíz százalékponttal közeledtek az uniós átlaghoz, és tavaly már annak 98 százalékán álltak, miközben 2013-ban annak csak 79 százalékát tették ki. A bérek tekintetében egészen más a helyzet. Amíg 11 évvel ezelőtt a magyar bérek az uniós átlagnak 34 százalékát tették ki, addig tavalyra alig 39 százalékra emelkedtek, azaz egyre nagyobbra nyílt a korábban is igen tág olló az árak és bérek között.
Raskó György szerint ez az egyre nagyobb lemaradás a hibás magyar gazdaságpolitikának, a munka alapú társadalom építésének köszönhető. Ennek lényege ugyanis az, hogy alacsony bérekkel csábítunk az országba jellemzően összeszerelő munkát igénylő tevékenységeket, ami egyben azt is jelenti, hogy alacsony a termékekben a hozzáadott érték. Igaz, nem kell különösebben képzettnek lenni a munkásnak, de így a fejlődő országok alacsony bérszínvonalához igazodunk. Vagyis nálunk sokkal alacsonyabb a munka részesedése a tevékenység eredményéből, mint a tőkéé.
– Amennyiben viszont a szakszervezetek ki tudnák kényszeríteni a számottevően magasabb bért, akkor vagy elvinnék a gyártást az országból, vagy ha ez túlságosan magas költséget jelentene, akkor olcsó, külföldi munkaerőt hoznának. Ez utóbbira már láthatunk is példákat – fejtegette Raskó György. Szerinte rövid távon nem lehet változtatni ezen a helyzeten, hiszen az ok az alapjaiban elhibázott gazdaságpolitika. Szerinte a megoldás a tudásalapú társadalom felé fordulás lenne. Ez azonban hosszadalmas átalakulást feltételez, hiszen kiművelt emberfőkre lenne szükség, annak pedig elengedhetetlen feltétele az oktatás gyökeres átalakítása lenne, illetve az egészségügy korszerűsítése, hogy javuljon az emberek munkavégző képessége. Ezek együttesen vezethetnek oda, hogy az alacsony hozzáadott értéket képviselő összeszerelés helyett a nagyobb hozzáadott értéket termelő innovatív tevékenységek legyenek jellemzők itthon, ami automatikusan magával hozza a bérek dinamikus növekedését, és a lendületes felzárkózást az uniós átlaghoz. Ebben az esetben kevésbé lenne zavaró, hogy gyorsan emelkednek az élelmiszerárak, hiszen a bérnövekedés ellensúlyozhatná a drágulást. A jelek szerint azonban továbbra is maradunk a közepes fejlettség csapdájában, legalábbis nem látni jeleket, hogy változtatni szeretne a kormány.
– Elkeserítő, hogy a kilátástalanságot látván éppen azok a fiatalok hagyják el az országot, akik képesek lennének a tudásalapú társadalom kihívásainak megfelelni. Tapasztalataim szerint rájuk mindenképpen igaz, hogy amennyiben megtalálják számításaikat a nyugat-európai társadalomban – és általában meg is találják – eszükben sincs hazajönni, hiszen ottani bérük többszöröse a hazainak. Jó példája ennek az a két magyar fiatal, akikkel a közelmúltban találkoztam Bajorországban. Mindketten harminc évesek, Münchenben végezték az egyetemet, alig két éve dolgoznak, és kettőjük együttes fizetése eléri a 9000 eurót. De említhetném az Egyesült Államokat is. 2000 óta járok amerikai egyetemekre előadásokat tartani. Amíg az ezredforduló idején nem nagyon találkoztam magyar oktatókkal, addig mostanában szinte mindenütt dolgozik legalább 3-4 magyar a különböző felsőoktatási intézményekben. A bérek tekintetében is hatalmas a különbség, hiszen amíg a kétezres évek elején negyvenezer dollár volt az ottani éves átlagos fizetése egy egyetemi adjunktusnak, addig most 160 ezer dollár – közel 57 millió forint, havi 4,7 millió forint –, ami sokszorosa a magyar egyetemi fizetéseknek. Így nehéz itthon tartani a tehetséges magyar fiatalokat – mondta Raskó György.
