
A Magyar Hang podcastjának friss adásában Komjáthi Imre országgyűlési képviselővel beszélgettünk. Az MSZP elnökhelyetteséről kiderül, hogy ő inkább a Tiszán túrázik egy felfújható kenuban és nem az Adrián a Lady MRD jacht fedélzetén tölti a nyarat. Az is kiderül, hogy mi az a surranótárs és hogy függ ez össze az MSZP tisztújításával.
A Gulyáságyú állandó rovatában, a Desszert©-ben Komjáthi Imre válaszolt a műsor korábbi vendége, Gelencsér András által neki feltett kérdésre, és ő is kérdezhetett a következő vendégünktől.
Ha érdekli, hogy:
• Megszégyenítőnek érzi-e magára nézve a „melós” és a „komcsi” megnevezést?
• Hány évesen érettségizett?
• Hogy fogadták az Országgyűlésben a fideszes képviselőtársai?
• Vannak-e az MSZP-ben Fidesz-ügynökök?
• Ujhelyi István kicsinálásában milyen szerepe volt Molnár Zsoltnak?
• Mi az MSZP „végterméke”?
• Elindul-e az MSZP elnökválasztásán?
• Kinézik-e az MSZP-ben a vallásossága miatt és kinézik-e a templomban a baloldalisága miatt?
akkor kövesse podcastunkat pénteken 18:00-tól:
Erős mondatok Komjáthi Imrétől az adásból:
• Lehetne munkáskvótát bevezetni az Országgyűlésben?
• Hadházy Ákos sokszor minden bokorban ügynököt lát.
• Molnár Zsoltot párton belül és kívülről is megpróbálják bemocskolni.
• Tisztességes munkakörülmények kellenek, ne menjen rá a tüdőm meg a májam arra, hogy dolgozok.
• Nemény András kiváló politikus, csak nem tudom, hogy polgármesterként jól jönne-e neki, ha az MSZP elnökévé válna.
• Korábban azt hittem, hogy lehetnek éhséglázadások.
• Szükségesek a tiltakozások, de attól még nem lesz kormányváltás.
• Nem értem a DK-s politikusokat, miért ütik-vágják az egyházakat.
• Büszke vagyok rá, hogy melós vagyok!
• Három műszak mellett voltam az MSZP elnökségi tagja.
Ajánljuk a műsor Facebook-oldalát: http://facebook.com/gulyasagyupodcast