Egy könyvbemutató keretében ma délután, a budapesti Libri Könyvpalotában debütál Pethő Tibor, a lapalapító, Pethő Sándor dédunokájának a Magyar Nemzet 80 éves történetéről készített monográfiája.
Időgép
Minek volt köszönhető a párt népszerűsége a rendszerváltó időkben? Mik voltak a céljaik?
A második részben a templomosok bukásával, koncepciós perükkel, a hozzájuk kötődő összeesküvés-elméletekkel, állítólagos kincseikkel és a Soros-párhuzammal foglalkozunk.
Kilencszáz éves minden idők egyik „legtitkosabb” társasága. Két cikkben bemutatjuk, hogyan látja a rend felemelkedését és bukását a történelem-tudomány.
A több mint 140 éves épület, amely az ország leggazdagabb családjáé volt, szimbolikus helyszínként izgalmas párhuzamokkal teli történelmi ívet rajzol fel.
Mint éppen a forradalom idején (talán maga számára is meglepően) világossá lett, párttársaival ellentétben előbb volt hazafi, mint kommunista.
Világösszeesküvők vagy filozofálgató bölcsészek a szabadkőművesek? Az A38 Hajóról kitiltott beszélgetésen borzongtunk.
Stark Tamás a Gulagról, a sztálinizmus rehabilitációjáról és a Sorsok Házáról. Interjú.
A hatvankettedik évfordulóhoz a Nagy Imre-szobor eltávolítása és személyének lejáratása biztosít „méltó ünnepi keretet”.
A körülmények jóformán semmiféle mozgásteret sem hagytak számára. Fegyveres erővel csak papíron rendelkezett.
Mikor indulhat a Szovjetunióba hurcolt magyarok anyagának feldolgozása? Erről kérdeztük Szabó Csabát, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatóját. Interjú.
Egy most előkerült korabeli graffiti szerint nem abban az időpontban pusztította el az ókori római várost a Vezúv, mint ahogy azt sokan évszázadok óta hiszik.
A CIA-s múltú E. Howard Hunt 1973. szeptember 24-ei és 25-ei meghallgatásán elsőként ismerte el, hogy a Nixon-adminisztráció tudott a Watergate-épületben történtekről.
Egyszerre volt a modern magyar könyvtárügy atyja és a korai magyar munkásmozgalom agya, az egyiket nem lehet elválasztani a másiktól – véli Csunderlik Péter.
Néhány lelet arra enged következtetni, hogy már a csiszolt kőkorszakban is dolgoztatták a gyerekeket.