Kiemelkedően sikeres volt a Színház-és Filmművészeti Egyetem modellváltása, hiszen 115 hallgató nem magyar, hanem külföldi diplomát fog szerezni a Népszava legfrissebb információja szerint, húszan már a következő tanévben. Ilyen ragyogó lehetőségekről korábban szó sem volt. A filmes osztályok közben gyakorlatilag kiürültek az egyetemen, 41 hallgató nem folytatja a tanulmányait, csupán kettő igen.
A távozó hallgatóknak vélhetően az ég világon semmi hátrányt nem jelent majd a külföldi diploma. Egy operatőr, egy vágó, vagy akár egy rendező még úgy is dönthet, hogy az egyetem után külföldön tanulja ki a szakmát. Valószínűleg nem egyszerű út ez, de akkor is övék a világ. A horizontjuk határa semmiképpen nem a Vas utca, vagy egy államilag elismert diploma. Ráadásul számos példa van arra, hogy akár diploma hiányában is a magyar művészet legnagyobbjai között találhatja magát egy tehetséges rendező vagy színész. Az új filmes generáció meghatározó tagja, Hajdu Szabolcs, akinek Fehér tenyér című filmjét Oscar-díjra is nevezte Magyarország, történetesen nem fejezte be a rendező szakot a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. A legnagyobb élő magyar színművészek egyike, Jordán Tamás pedig soha nem is járt oda.
Az egyetlen, aki itt hátrányt szenved, a Színház-és Filmművészeti Egyetem, amely nem tudott versenyképes ajánlatot tenni ezeknek a fiataloknak. Legalábbis úgy tűnik, hogy a passzív agresszió, a lenézés, illetve a képzés folytonosságának feldúlása a hatalmi és az egyéni szakmapolitikai szempontok érdekében nem volt megfelelő ajánlat. Lehet, hogy azért, mert egy elmúlt történelmi korszak gondolkodásmódját idézte, amikor Magyarország önmagába zárva élt, az életutak egyirányúak voltak, ajánlatok helyett ultimátumok divatoztak, és a politika vagy egy oktatási intézmény egy életre el tudta dönteni egy fiatal pályáját.
A minták, úgy látszik, velünk maradtak.: „Ha ugráltok, nem kaptok diplomát” – lényegében ezzel sikerült előállnia az SZFE vezetésének az elmérgesedő konfliktus közepette, amikor kilátásba helyezte, hogy nem ismeri el a modellváltás ellen tiltakozó hallgatók tavaszi félévét. Az egyetemisták, akik egyébként felnőtt emberek, a születési évszámuk viszont, bármilyen hihetetlen, sok esetben már kettessel kezdődik, gyakorlatilag azt üzenték vissza, hogy „tanítsatok akkor, akit akartok”.
A szocializmus elmúlt – bár a módszerei és logikája láthatóan még mindig itt kísértenek –, de elmúlt a népes generációk ideje is. A fiatal egyre inkább "hiánycikk" Az SZFE kudarcot vallott, képtelen volt elvégezni a feladatát. Nem tudja tanítani a hallgatókat, akikért az egyetem van – és nem fordítva – mert leléptek. Ezt a szakmai és oktatáspolitikai bukást elsősorban nem az újságíróknak és az olvasónak, hanem a kormányzatnak kellene megfelelően beáraznia, aztán elgondolkodni a következményekről.
