Semmi különös, csak a szokásos üzletmenet: négy évente választási kampány, a Fidesz kétharmaddal győz, majd a részletes eredménymagyarázatok következnek, miközben megszűnik egy-két újság vagy tévécsatorna. És, hogy el ne felejtsük a kötelező kört: szakad a Jobbik. De legalábbis a pártot szétfeszítő belső konfliktusok kerülnek nyilvánosságra. Egyelőre nem lehet tudni, lesz-e a visszaút abból a helyzetből, hogy Jakab Péter, a párt elnöke nyilvánosan bűncselekmény elkövetésével vádolja és etikai bizottság elé idézi saját helyettesét, Potocskáné Kőrösi Anitát, mire párttársa, Varga Zoltán Péter feljelenti az etikai bizottságnál a pártelnököt. Nem beszélve persze az előzményekről, amelyek ide vezettek.
Számtalan módon próbálta már a magyarországi nyilvánosság megválaszolni a kérdést, hogy miért nem működik az ellenzék. Pedig lehet, hogy a válasz egyszerűbb, mint gondoljuk. Mert mi is kell az együttműködéshez? Biztosan kell hozzá egy asztal, amihez az érintettek leülnek, és annak felismerése, hogy léteznek hosszú távú és közös célok, amelyek akár a különböző egyéni-vagy csoportérdekeket is felülírhatják.
Bármilyen fontos az egyéni érdek a politikában, fejlettebb demokratikus politikai kultúrával bíró országokban mégiscsak azt tapasztaljuk, hogy nem ez az egyetlen vezérlő csillaga a politika szereplőinek, már csak azért sem, mert saját jól felfogott érdekük az is, hogy a politikai közösségük működőképes maradjon.
Az úgynevezett együttműködési készségről van tehát szó, aminek a tanítását sokan hiányolják a közoktatásból. Ismerjük a viccet is: három angol az egy klub, három német egy vállalkozás, három magyar pedig négy párt, hét világnézet és egy világháború. Lehet, hogy a politikai élet is csak ezt tükrözi vissza. Végülis a politikusaink is a társadalomból vétettek.
Az eredmény: egy olyan párt volt képes Magyarországon félautoriter rezsimet létrehozni, amely maga is így funkcionál. A Fideszt jelenleg bajosan, sok munkával és kétséges eredménnyel lehetne csak értelmezni Orbán Viktor személye nélkül. A tekintélyelvű rendszer viszont bejött: az Orbán Viktor köré épülő Fidesz stabil építmény, ahogy a rezsim is.
Megvan tehát az együttműködésre képtelen és így széthulló társadalom és hatalom alternatívája: a tekintélyuralom valóban képes összetartani rendszereket, ameddig a körülmények kedvezőek, vagy a hatalom birtokosa el nem számolja magát. De utána mi lesz? A kazah vagy a belarusz forgatókönyv szimpatikusabb? Ha mást akarunk választani, érdemes lenne változtatni a gondolkodásunk irányán.
