Van olyan uniós tagország, ahol eddig a járvány teljes időtartama alatt, vagyis az elmúlt több mint egy évben kevesebb áldozata volt a koronavírusnak , mint nálunk a múlt héten!
Koffein
Bármit csinálnék, bármivel foglalkoznék, ahol ez a nép alkotóelemeire esik szét, és már csak egy-egy kedves, derék emberrel kell bíbelődni akár főzdésként, akár vendéglátósként, akárhogyan.
A kulturális életnek mindennél nagyobb szüksége van a beígért nyitásra, és arra, hogy az emberek merjenek visszatérni a mozikba, a rendezvényekre.
A gazdasági növekedés sajnos egyáltalán nem szükségszerűen vonja maga után, hogy a rászorulóknak is jobban megy.
Orbán Viktor most is hazárdjátékot játszik: csak az oltásra figyel, a halálozást tabusítja, az egyéb védekezési módokat - tesztelés, korlátozások - hanyagolja.
Mintha az ellenzéki összefogás szereplői folyamatosan a kormánypárti sajtót kívánnák segíteni a megszólalásaikkal.
Valószínű, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev nemcsak az 1971-es hazai rendezésű vadászati világkiállításon, hanem a 2021-es Fidesz-KDNP-ben is remekül érezné magát.
Nem lehet tudni, hogy az akadémiai szabadság után a többi alkotmányban garantált alapjogot vajon ki és mikor minősíti majd reggelre kelve illúziónak
A harmadik kétharmados ciklus idején, egy gazdasági világválságra hellyel-közzel ugyanazt a választ adja a kabinet, mint amikor átvette Gyurcsányéktól a kormányzást.
A fenyegetés, a kioktatás, a kritika félresöprése ritkán szül bizalmat.
Mind az öt forgalomban lévő vakcina megbízhatónak tűnik, viszont nemcsak az oltóanyagokra kell most figyelnünk, hanem a saját állapotunkra is.
Az Alkotmánybíróság a rokkantsági ellátások kapcsán tulajdonképpen azt mondta ki, hogy van határ: Magyarország polgárai nem lehetnek teljesen kiszolgáltatva a jogalkotó kénye-kedvének.
Olyan időszakban élünk, amikor államférfiaknak kellene irányítaniuk az országot. De sajnos jó ideje csak fideszes politikusok ülnek a helyükön.
Mit tett a kormány az elmúlt egy hónapban az oltáson és a részleges nyitáson túl azért,
hogy kevesebb magyar haljon meg?
A közös fellépés hatásos és felemelő lenne, csak éppen nem szolgálja a hatalom rövid távú érdekét. Úgy látszik, nemcsak minden élet, minden szavazat is számít.