Ezt sem gondoltam volna korábban: hétfő délután sok ezer embertársammal együtt egy hajófigyelő oldalt bámultam órákig, ötpercenként frissítve az alkalmazást. Kis túlzással lélegzetvisszafojtva figyelve, miért nem mozdul egy Sierra Leone-i zászló alatt hajózó teherszállító, 26 ezer tonna kukoricával a rakterében.
Nem mi bolondultunk meg, a világ lett ilyen: a Razoni az első teherhajó, amely a február végén kitört orosz-ukrán háború (vagyis az orosz invázió) után elhagyhatta az odesszai kikötőt. Hétfő reggel hajóztak ki, szépen délre fordultak, de mielőtt kiértek volna az orosz haditengerészet célkeresztjéből, hosszú órákra megszakadt az addig kiválóan működő adatszolgáltatás.
Az elmúlt hónapok eseménye megtanított minket arra, hogy minden előfordulhat – elég csak arra gondolni, hogy a Törökország, valamint az ENSZ közvetítésével megkötött megállapodáson még meg sem száradt a tinta, az oroszok mindjárt rakétákat indítottak arra a kikötőre, amelyikkel kapcsolatban aláírták, hogy nem támadják. A támadást előbb letagadták, aztán azt mondták, hogy csak katonai létesítményt rakétáztak.
Öt óra húsz perc elteltével aztán egy frissítés után jó száz kilométerrel arrébb került a hajó, távolabb a háborús övezettől. Felemelő élmény volt - egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy felszabaduljon az Ukrajnában raktárakban maradt több millió tonnányi gabona, és egy lépéssel távolabb attól, hogy sok millió ember éhezzen a következő hónapokban. És nem csak a tavalyi termés elszállításáról van szó, hiszen már aratják vagy akár le is aratták az ideit – szó szerint globális élelmiszerválságot enyhít, ha sikerül újraindítani az ukrán (és a gesztusért cserébe részben az orosz) mezőgazdasági termékek tengeri áruszállítását.
És ha valaki azt gondolja, hogy nem a mi problémánk, menjen el egy élelmiszerboltba bevásárolni. Tegnap a kedvenc dobozos üdítőmet vettem, előre kikészítve azt a kétszázhatvan forintot, amibe múlt pénteken került. Nem lesz elég, mondta a kasszás, most már 305-öt kell fizetnie. És bár nem kérdeztem, ömlött belőle a panasz – minden munkanapjuk órákkal tovább tart, mert zárás után címkézik át az időközben megdrágult termékeket. Ott tartunk, mesélte, hogy lassan minden új árú új áron jön, és ezt egyszerűen képtelenség követni. Nem akarok rémeket látni, de akaratlanul is eszembe jutott apám története, aki elmesélte: gyerekkorában egy bőrönd pénzzel indultak a faluból a városba lovat venni, de mire odaértek, kiderült, hogy egy szekérnyi pénzt kellett volna hozniuk.
Szóval nem véletlen, hogy tegnap sok ezer emberrel együtt szurkoltam a Razoninak. És persze annak, hogy minél előbb legyen vége annak az őrültségnek, ami Ukrajnában zajlik.
Ruszkik, haza! – kellene egy bátor ember az ország élén, aki ezt most is hangosan ki meri mondani.
Olvassa reggeli véleménycikkünket, valamint az elmúlt nap legfontosabb híreit és a következő órák várható eseményeit összefoglaló „képbehozónkat” kora reggel már a postafiókjába érkező hírlevelünkben! A kávé koffein a testnek, a Magyar Hang reggeli hírlevele koffein a szellemnek! Iratkozzon fel és kezdje velünk a napot.
