Nehéz. Azt kellene ugyanis elhinnünk, hogy a Fidesz legmagasabb szintjein az a döntés született: Kósa Lajost vetik be, hogy körbebársonyozza Orbán Balázs 1956-ról vallott tézisét. Emlékeztetőül.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója:
„Pont ’56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett. Mondom még egyszer: az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert ’56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”
És akkor érkezett Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője, hogy Debrecenben az aradi vértanúkra emlékezve a következő nagyívű történelmi párhuzammal örvendeztesse meg a nagyérdeműt:
„Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a békét meg tudjuk nyerni, a háborút, azt nem. Számtalan küzdelmet folytattunk a szabadságunkért, Rákóczitól kezdve egészen 1956-ig, és látszólag ugyan elbuktuk ezeket a küzdelmeket, de az utána következő békét, a szatmári békétől kezdve a kádári konszolidációig úgy-ahogy megnyertük. Ebből a mai magyarok nagyon helyesen azt a következtetést vontuk le, hogy nekünk a békére van szükségünk, a háború nem jó nekünk.”
Kósa Lajos szavaival élve: nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Debrecen volt polgármestere mit sem veszített közéleti helyiértékéből. A csengeri örökösnő kijelölt örököse továbbra is hibátlanul kommunikál és találja meg kinyilatkoztatásai legkiválóbb időpontját. Tartalmilag is hibátlan, hisz nyugodtan megállapíthatjuk: úgy megnyertük a Kádár-rendszert, hogy ha nem omlik össze a Szovjetunió a KGST-vel egyetemben, a mai napig folytatnák zökkenőmentesen a kommunista diktatúrában való éldegélést. Nem beszélve a végeredményről, hisz az ország soha nem látott gazdasági és morális válságba taszajtva kecmergett át a demokráciába, hogy társadalmunk ezen súlyos örökség pusztító hatásaitól talán soha, de soha nem lesz képes megszabadulni.
Szóval, ha az oroszok jönnének, nem állnánk ellen, mert a béke mindennél fontosabb, aztán ha az oroszok orosz mintára alakítanák át Magyarországot, csendesen morzsolgatnánk a putyinista hétköznapokat. Mondjuk ebben sok újdonságot tán már nem is érzékelnénk.
