Viszlát, hétvégék!

Viszlát, hétvégék!

Képünk illusztráció

Fotó: Shutterstock

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bámulatos, milyen könnyedén esünk egyik végletből a másikba. Egyik nap még a jelenléti oktatás fontossága mellett kell érvelni, rámutatva az online tanítás elmúlt két éves kudarcaira, a gyerekek lemaradására. A következő pillanatban viszont már azt kell magyarázni, hogy heti hat napot iskolában tölteni, az azért már sok a jóból.

Mégis erre kényszerül az ember, miután a győrszentiváni általános iskola bejelentette, hogy az első két hónapban minden egyes szombaton lesz tanítás. Mindezt azért, hogy kibővítsék a téli szünetet, azt december 19-től január 6-áig megtartva. Ami pihenésben nem sok pluszt jelent még ebben az időszakban sem. Nem emlékszem legalábbis, hogy a szentestét megelőző napok, illetve az újév utáni visszatérés bármikor is a megterhelőbb időszakok közé tartozott volna. Sokkal inkább volt ez már a közösségi élmények ideje. Karácsonyi ünnepségeké, ajándékozásé, az első napokban a visszarázódásé, könnyebb feladatoké.

Ellenben a szülőknek így is terhet jelenthet, hogy amikor már és még menniük kell dolgozni, akkor a gyerek otthon „vakációzhat”. Fizessenek közben ők többet a fűtésért, hiszen az iskola – mint arról már hetek-hónapok óta hallunk – a megváltozott körülmények között nem lesz képes erre. És viseljék ezért a szeptember-októberi terheket szintén. Hiszen nemcsak a gyereknek kell majd heti hat napban a korai keléssel szenvednie, de ébredhet szombatonként ugyanúgy a szülő, készülhet a napra a már eleve agyonterhelt pedagógus.

A győrszentiváni iskola levele eközben arra hivatkozik, hogy szombatra is szervezhető tanítás, amennyiben a tanulók részére biztosított a 36 óra megszakítás nélküli pihenőidő. Csakhogy pihenőidőről szó sincs, vasárnap eleve már a hétfői napra szokás készülni. A szombati munkanap persze elviselhető – két-három havonta egyszer. Nem a legkedvesebb emlékeim közül valók így sem, mikor még a hétvége egyik napját is bent kellett tölteni.

Heti hat napban felkelni reggel hétre, majd a napot iskolában tölteni viszont még akkor is sok, ha szombaton „csak” délig tart a tanítás. Az a nap onnantól elment, ahogy gyakorlatilag a teljes hétvége.

Nem a szülőkön, pedagógusokon és főleg nem a gyerekeken kellene leverni a mind jobban fokozódó energiaválságot, ahogy nem rajtuk kellett volna a koronavírus-járvány miatti félelmeket sem. Egy-két év után menetrendszerűen meglepődve, hogy lám, ezek a lépések végső soron csak rendkívül kontraproduktívak.

Olvassa reggeli véleménycikkünket, valamint az elmúlt nap legfontosabb híreit és a következő órák várható eseményeit összefoglaló „képbehozónkat” kora reggel már a postafiókjába érkező hírlevelünkben! A kávé koffein a testnek, a Magyar Hang reggeli hírlevele koffein a szellemnek! Iratkozzon fel és kezdje velünk a napot!