Napok óta kiemelt téma a világsajtóban Joe Biden amerikai elnök szereplése a kihívójával, egyben hivatali elődjével, Donald Trumppal folytatott televíziós vitán. A 81 éves demokrata politikus teljesítményét annyira lesújtónak értékelte a széles közvélemény, hogy az elnökjelöltségtől való visszalépése is reális lehetőséggé vált. Eddig úgy látszott, az aggasztó fizikai, szellemi állapotban lévő Biden újrajelölésével a demokraták vakon menetelnek a végzetük felé. Meglátjuk, képesek lesznek-e az utolsó előtti pillanatban átállítani a váltót.
Soha nem tekintettem makulátlan demokráciaként az Egyesült Államokra, kül- és belpolitikájuk ezernyi jogos bírálatra rászolgál. Mégis van, amiben számunkra is követendő példát mutat. Nem kell Amerika-szakértőnek lenni annak megállapításához, hogy az elnöknek érdekében állt (volna) a vitaszituáció kerülése. Ilyesmi azonban ott fel sem vetődhet. Bármennyire is megosztott az amerikai közélet, bármennyire is ádáz ellenségei egymásnak az esélyes jelöltek, vitázniuk muszáj. Ha kockázatos vagy akár végzetes kimenetellel fenyeget bárki számára, akkor is. Magyarországon e téren nem is az a legsúlyosabb, hogy 2006 óta a legfontosabb közhatalmi tisztségre pályázók között nincsenek viták, megszakadt az 1990-től kialakult gyakorlat. Nagyobb baj, hogy a közvélemény adottságként tekint erre. Ebben akarva, akaratlanul azok az elemzők is ludasak, akik elmagyarázzák, miért nem érdeke az egyes szereplőknek (kiemelten Orbán Viktornak) a vita. Az effajta racionális érvelés csak a lényeget véti el: a vitákon való részvétel nem silányulhat taktikai, hatalomtechnikai kérdéssé; közérdek, hogy a fontos hatalmi tisztségre pályázók ilyen módon is bizonyítsák rátermettségüket, ütköztessék nézeteiket, elképzeléseiket.
Valódi demokráciában ugyanis a nép érdeke, szempontja előbbre való a politikusok taktikai megfontolásainál. Ha mindig nem is, ezúttal sajnálhatjuk, hogy ez itt nem Amerika.
