Katartikus pillanatot élt át az ország apraja-nagyja, amikor Csoboth Kevin Stuttgartban betalált a skótok hálójába a labdarúgó-Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában. Aki ilyen-olyan okból, akár érdeklődés hiányában elmulasztotta, nagyszerű, semmihez sem hasonlítható élménytől fosztotta meg magát. Külső szemlélő számára komikus lehetett (volna) például a törzshelyünkön góóóóólt!!! üvöltő, egymás nyakába boruló társaság, ám a katarzis pillanatát átélők nem reflektálnak önmagukra. Ilyenkor nincs olyan, hogy külső szemlélő. Talán – hogy egy csipetnyi közéletet is belevigyünk az írásba – némely politikusok és hozzájuk kapcsolódó influenszerek a kivételek, akik az öröm pillanatát is azonmód megpróbálják politikailag hasznosítani. Nemzeti színekbe öltözve kisajátítva a sikert, a nemzetet egyesítő eksztázist megosztásra használva.
Minden politikai oldal az eszébe véshetné a szikár tényt: nem kormánytagok, nem stadionokra józan mértéktartást mellőzve elköltött vagy taotámogatásként eltérített közpénzek tíz- meg százmilliárdjai küzdenek a gyepen, lövik a gólt. És a nemzeti hovatartozásnak nem fokmérője, hogy ki mennyire lelkesen szurkol, ahogy az is szíve joga bárkinek, hogy ne foglalkozzon az egésszel. Nem kötelező együtt örülni, de melegen ajánlott; kevés olyan tevékenység van, amely képes úgy kifejezni az emberi létezés gyönyörűségét és megkapó irracionalitását, mint a futball. Ha nem is a semmiből, nem várt helyről érkezett a csoda: az utolsó utáni pillanatban lőtt gól egy csapásra átfordította a reménytelenséget reménnyé, a kudarcot sikerré. Az újpesti Csoboth Kevin élete első válogatott góljával milliók feszült várakozását teljesítette be.
Ami ennyire irracionális, némiképp igazságtalan is. Miközben a csapból is a foci-Eb csoportkörének végjátéka folyt, annak takarásában aznap más sportágak magyar sportolói halmozták az érmeket. A belgrádi vizes Európa-bajnokság záró napján Késely Ajna 400 méter gyorson, Kós Hubert 200 vegyesen aranyérmet nyert, míg Kapás Boglárka 200 pillangón, Sárkány Zalán pedig 1500 gyorson lett bronzérmes. Emellett a női 4 × 100 méteres vegyesváltó ezüstérmet nyert. A tornán a magyar csapat 27 (!) éremmel, közte 10 arannyal minden idők legjobb szereplését produkálta, megnyerve a nemzetek pontversenyét is. És akkor még nem szóltunk vívóinkról: a bázeli Eb-n a férfi kardcsapat (Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Decsi Tamás) arany-, míg a női tőrcsapat – Pásztor Flóra, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida – bronzérmet szerzett.
De mi következik mindebből? Semmiképpen sem az, hogy egymás ellen játsszuk ki a messze legnépszerűbb sportágban értékelhető eredményt elért futballistákat és a klasszis, a világ élmezőnyéhez tartozó sportolóinkat. Sajnos az élet nem mindig igazságos.
Ám a közelgő párizsi olimpia helyrebillentheti az egyensúlyt. Számunkra a nyári játékok nem a futballról szólnak majd, és alighanem mégis lesznek a vasárnap éjjelihez hasonlítható katartikus pillanataink.
Olvasna még Szerető Szabolcstól? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/26. számában jelent meg június 28-án.
