
Egyáltalán nincs benne politikai irigység Magyar Péterrel szemben, de tény, hogy kárt okozott nekik is – többek közt erről beszélt Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a Magyar Hangnak adott interjújában. Szerinte a Tiszából a Facebook csinált 30 százalékos pártot, Magyar Péter posztjainak nagyobb elérést biztosíthatott a közösségi oldal algoritmusa, míg a Mi Hazánkot pont, hogy letekeri. – Abba pedig rossz érzés belegondolni, hogy egy európai parlamenti mandátumot biztosan elvett tőlünk a Tisza Párt, és nagyon igazságtalannak tartom, hogy olyan tisztességes, jó szándékú magyar szavazókat vezetett félre Magyar Péter, akiknek Kispalkó Szilveszter kellett volna az Európai Parlamentbe, nem Dávid Dóra. De azért azt is kiemelném, hogy vidéken agyon nyertük magunkat, 160 mandátumot szereztünk – fejtette ki.
A Mi Hazánk vezetője arról is beszélt, továbbra is tervezik egy új jobboldali EP-frakció megalapítását a német AfD-vel közösen. – Ezt a frakciót össze kell hozni, ellenkező esetben függetlenként ül majd az EP-ben Borvendég Zsuzsanna – tette hozzá.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap július 12-ig kapható 2024/27. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!