A véleményállításokat vádolják dezinformáció terjesztésével, miközben a tegnap még összeesküvés-elméletnek elkönyvelt állításokról derül ki, hogy lehet valóságalapjuk.
Koffein
A háborús retorika már nem csupán metafora, s ahol élet-halál harcot kell vívni, ott lényegében minden eszköz megengedett, igazán szabályok sincsenek.
Jön az EBESZ megfigyelni a választásokat, de van valami, amit revizoraik nem fognak meglátni. Vagy megérteni. Arra a szórólapra gondolok, amit a minap Hadházy Ákos tett ki a közösségi oldalára.
Ja, amúgy ha kormánypárti olvasó vagy, akkor a Schadl név semmit sem fog mondani neked, keress rá bátran a Google-ban.
Érthetetlen, hogy a kormány miért nem mutatott legalább a járványhelyzetben több empátiát. Ez épp oly logikus lett volna, mint amilyen a most kirobbanó felháborodás.
Az említett blogbejegyzésre január elején már felhívták a sajtó figyelmét. Szerencsére akkor senki nem vette komolyan a dolgot, egy hónap után viszont terjedni kezdett a képtelenségeket állító iromány.
Mi lenne, ha mi akarnánk megszabni bármely szolgáltatónak, mikor fizetünk, mikor nem, s mennyire érdekelné azt, hogy mondjuk éppen nem működik a számítógépünk.
Újabb százmilliók? Még nagyobb luxusautó? Gyorsabb sportkocsi? Francokat! Hát a buszsáv. Az kell a magyarnak!
Az ellenzék elvesztett egy beszélő fejet, de a gyors reagálással csorbítja az ügy élét. A baloldalon van következménye egy ilyen véteknek - ezt is lehet üzenni a Fidesznek.
Ha az ellenzék lenne hatalmon, és róluk derül ki valami hasonló, a Fidesz biztos, hogy nem dühös közleményekkel és trükkös Facebook-posztokkal igyekezne letudni az egész botrányt.
Egyre nehezebb még csak találgatni is arról, hogy ezen a nemzeti hímzéses mezőn mégis ki lő, és kire. Csak az biztos, hogy lőnek.
Minekutána négyszer már térdre kényszerítettük a koronavírust, és az ötödik hullámot is úgy megüljük majd, ahogyan megülni csak a magyar tud, joggal gondolhatjuk, hogy oltakoztatási-, és egyéb, járvánnyal kapcsolatos intézményrendszerűnknél rutinosabb nincsen is szerte e világon.
Egy tévévita jelentősen eltér a patyomkin-paraszt disznóölő buboréktól: ott nem ugranak vezényszóra a miniszterelnök segítségére se a mamelukok, se a propagandisták.
Valójában nem az ellenzék, hanem az ország az elejtendő zsákmány az erőforrásaival, a még nem a hatalom befolyása alatt működő szektoraival.
Mintha az Oroszországhoz való közeledés törvényszerűen hozná magával Oroszország és közvetlen érdekszférája szemléletét és szokásait.