Az utóbbi években Anne Sverdrup-Thygeson norvég entomológus-ökológus több magyarul megjelent könyvét is recenzáltuk már (Terra Insecta; Az élet szövete), és minden alkalommal megállapítottuk, hogy a Norvég Élettudományi Egyetem professzora az egyik legjobb ökológiai témákkal foglalkozó kortárs ismeretterjesztő író. Sverdrup-Thygeson különleges lelkesedéssel és odaadással tud mesélni a természet élő és élettelen alkotóelemeinek hihetetlenül bonyolult rendszeréről, az állatok, növények, gombák és mikroorganizmusok alkotta ökoszisztémákról. Legtöbb könyvében – „civilben” entomológus lévén – a rovarokkal foglalkozik, de remek rálátása van az életközösségek egészének működésére is.
Legújabb, magyarul megjelent könyvében, az Erdőkben azt vizsgálja, hogy az erdőket alkotó több tízezer faj miként képes együtt élni, sőt együttműködni az emberrel oly módon, ami mindkét fél túlélését biztosítja, sőt a hasznukra is válik. Az erdőkhöz mindig ambivalensen viszonyult az ember. Élelmet, búvóhelyet, építőanyagot és tüzelőt biztosított – vagyis elődeink életben maradása függött tőle. Eközben azonban a rengeteg fa, az erdőben ólálkodó (feltételezett és valóságos) vadak, az állandó félhomály, a tájékozódás nehézsége és az eltévedés örök veszélye miatt sokakat rettegéssel töltött el, és fenyegetésnek tekintették puszta jelenlétét is.
Ez a félelem részben az erdő előnyére vált (hiszen sokkal kevésbé foglalta el az ember, mint a fátlan, gyepes területeket), részben viszont átok is volt számára, hiszen ha mégis nekiveselkedtek az erdő szélén lakók, minden fenntartás nélkül irtották a fáit, állatait, mit sem törődve évmilliók evolúciójával, amely tökéletesen működő rendszerré kovácsolta a megszámlálhatatlan szereplő közösségét. Sverdrup-Thygeson könnyedén vált az erdő vizsgálatának idő- és méretléptékei között: ugyanolyan elragadóan ír a hetekben mérhető életét a fák kérge alatt leélő néhány milliméteres bogarakról, mint az országokon átívelő, évszázados fák benépesítette erdőségekről. Sőt, nem csak az erdőökológia egészét fogja egységes rendszerbe, megtalálja az erdei életközösség kapcsolódási pontjait az emberi gazdasággal, kultúrával, a mítoszokkal, a történelemmel és a mezőgazdasággal.
Az erdők mindig is központi szerepet töltöttek be az emberiség történetében, de jelentőségük a közeljövőben csak nőni fog. Éppen csak véget ért (ha tényleg véget ért) az emberemlékezet óta egyik legperzselőbb hőhullám, de biztosak lehetünk abban, a következő sem fog sokat váratni magára. Lassan le kell szoknunk a hőhullám fogalom használatáról, és szembe kell néznünk a ténnyel, ez maga a bolygó új klímája, amely éppen csak elkezdett változni, és lesz ennél sokkal rosszabb is. Nagyon hamar. Ebben az új világban az erdők – ha képesek lesznek fennmaradni – némi felüdülést jelenthetnek rekreációs és éghajlat-szabályozási értelemben egyaránt. A fák fotoszintézisük révén rengeteg szenet kötnek meg a légkörből, így fékezik az üvegházhatást. Az ember mindig is használta az erdőt, és továbbra is használni fogja. Ez nagyon ritkán kedvez az erdei életközösségnek. Emiatt folyamatos, szinte feloldhatatlan vita dúl az erdészek, a környezetvédők és az ökológusok között. Sverdrup-Thygeson nagy érdeme, hogy mindkét oldal szempontjait érti, és előítélet-mentesen próbál kompromisszumot találni, ami egyszerre biztosítja az erdők túlélését és a mi boldogulásunkat is.
Anne Sverdrup-Thygeson: Erdők. Ford.: Patat Bence. HVG Könyvek, 2024. 5200 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/32. számában jelent meg augusztus 9-én.
