Farkas Árpád írja a Tiszatáj 1972/12. számában megjelent, Lovas című versben: „Fölmárványlanak a téli éjszakák, / kutyák ugatják horkanó lovad, / galoppal, trappal vágsz az éjen át, / mely behavazza ifjúságodat.” Ötven évvel később, Kali Ágnes Vadlónak nincs helye című költeményében pedig ezt találjuk: „Valaki kezet nyújt egy márványfal túloldalán, / Aztán ügetni kezd és tengerkék szemei között / a halál kivirágzik.” Más szövegeiket összevetve sem lenne talán nehéz kitalálni, hogy a Kossuth-díjas erdélyi szerző unokáját olvassuk.
Farkas Árpád két éve hunyt el, Kali Ágnes verseiben viszont tovább él. Még akkor is, ha a fiatal költő természetesen saját hangon szól, egyben nagy fokú személyesség jellemzi. A vele szemben támasztott nyomasztó elvárásokat, zsákmányként kezelését írja meg a kötet leginkább monumentális versében, a Tegnapig trófeában: „Nincs időm. Tegnapig kedves sárkányomnak / neveztelek titeket. / Ma már tudom, hogy nem is a fejeket, hanem / ezt a közös testet kell eltemetni.”
Kali Ágnes folytatja, amit az Ópiával néhány éve elkezdett. Friss kötete is rövid, de sűrű, nehezen befogadható. Időt kell adni a verseinek, hogy igazán megérjenek bennünk. Akadnak persze közérthetőbbek is, mint az említett Tegnapig trófea, vagy épp a kötetzáró Ilyenek ezek a régi Daciák. Tragikus történet bomlik ki ebből a versből, ahogy a családtagok is megjelennek ismét: „Mamát nehéz versbe írni, a többi / szereplőhöz képest. a férje ott az ópiában, a Képviselő / a trófeában, Nagyapám újabb verseimben madárrá / válik, Nagymamám halott nyelveken beszél. Mamát / nehéz versbe írni, Mama annyi ajtót nyit.”
Az édesanya, Farkas Réka egyébként újságíróvá vált ismertté, míg az 1996-os születésű Kali Ágnes költőként, dramaturgként is tevékeny. A Megvakult angyalokban a vele szembeni előítéleteket, humorosnak szánt jellemzéseket is erősen, sokszor egyenesen sokkolóan mutatja be. Beszámol így a filantróp irodalmárról, aki bemutatkozáskor rögtön félbeszakítja: „tudom, te vagy az a szexi erdélyi punk, aki pofátlanul fiatal és tehetséges”. Vagy az elismert kritikusról, aki „fiatalkori halálomat várja, hogy szememre félbevágott gránátalmát tegyen”. Kali Ágnes kötetében folyamatosan szembesülünk a külvilággal, amely megszabna és határok közé szorítana, illetve a kitörési vággyal, hogy az ember végre magába a Napba tekinthessen. Vakítson is csak el az igazság? Olyasmit fogunk látni, amit más nem?
Közben a kötet nem mellőzi az önkritikát sem, a szerző nem egy versében elismeri, hogy maga is félelmei, hárításai rabja. Nem akar a következő Sylvia Plath lenni, más értelemben meg nagyon is szeretne. Nem akar folyamatosan másokhoz viszonyítva létezni, de miként lehet másképp? Ápolja az örökségeit, vissza-visszatér az örmény gyökerekhez, de mégis szeretne persze mindettől függetlenül valami újat, valami nagyon is sajátot létrehozni.
Rövidke kötet a Megvakult angyalok, de átrághatjuk magunkat rajta kétszer-háromszor is, hogy közelebb kerüljünk a megfejtéshez. Érdemes is a világában elmerülni.
Kali Ágnes: Megvakult angyalok. Kalligram-Bookart, 2023. 2990 Ft.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/35. számában jelent meg szeptember 1-jén.
