Meglepő kis kötetet jelentetett meg Szálinger Balázs. A Boldogságunk madarát nem is egyedül jegyzi, Tóth Xénia keszthelyi képzőművész festményei, grafikái egészítik ki a szöveget. Vannak sokan, akik ilyenkor maguknak követelnék az elsőséget, és a képek alkotóiról csak a belső oldalon, illusztrátorként emlékeznének meg. Itt nincs szó erről, még ha az irodalmi értékelőnek nehéz is a dolga, ha a többnyire elhagyatottságot, útkeresést mutató képeket önmagukban szeretné vizsgálni. Nehéz megmondani, mennyire mondhatók ezek a képek kiemelkedőnek, mindenesetre bőven találunk köztük ihletettebb, a figyelmet megragadó darabokat.
A Boldogságunk madara nem igazán emlékeztet azokra a versekre, amelyeket Szálinger Balázstól eddig olvashattunk. Elsőre zavarba ejtő is lehet a szöveg, ha nem tudjuk, hogy az egy tibeti népmese kifordítása, továbbgondolása. A Láthatáron Csoport idén januárban összművészeti produkcióval állt elő, Feuer Yvette és Berta Csongor adta elő az azonos című alkotást. A mesében, amely Boldizsár Ildikó Életválságok meséi című kötetében is megtalálható, Vangcsia ered útnak, hogy megtalálja a boldogság madarát. A fiú szegény vidékről érkezik, az emberek éheznek és fáznak, nem ismernek fát, fűt, virágokat. Mégis, amikor mindenféle vén szörnyetegek akarják rávenni, hogy a boldogságért cserébe tegyen borzalmas dolgokat, öntudatosan ellenáll.
Nem szükséges persze túlzott szociológiai előképzettség, hogy tudjuk: mindez sajnos tényleg csak a mesék szintjén működik. A valóságban mindez kevésbé romantikus végkifejlettel szokott járni. Tisztában vannak ezzel mítoszaink, tudják a XX. század nagyszerű szerzői Móricztól Camus-ig. Szálinger másfelől, de nem kevésbé érvényes kritikával közelít a kérdéshez. Nem a sivár szegénység lélekpusztító hatását emeli ki, hanem annak kihívását kezeli iróniával: büszkén nem teszünk olyasmit, amit amúgy sem tennénk. Hősétől is vad gyilkosságot, szép lány megvakítását várnák, de ő eltolja magát ezektől, inkább keres tovább – és talál.
Talán az egész tényleg csak annyi, hogy éljük az életet, amit amúgy is élnénk, miközben bátor ellenállásnak gondoljuk, hogy nem hódolunk be a nem is túlzottan csábító opcióknak. Valódi lázadásnak ezt gondoljuk, miközben igyekszünk nem tudomást venni egyéb függőségeinkről, megalkuvásainkról. Humorral, az illúziókkal leszámolva vet számot Szálinger elbeszélője az úttal, melynek során azzal a kérdéssel is el kell számolni, mi egyáltalán a boldogság, és mikor, hogyan akarjuk azt valójában.
A szerző két éve ment magánkiadásba, a Koncentráció versei pedig bizonyos szinten folytatták a korábbiakat, a 360° és a 361° verseit. Az önállósodást mindenféle kreatív megoldásokkal, előfizetői előnyökkel és merchandisinggal igyekszik fenntarthatóvá tenni. Azóta újra kiadta 2000-es vígeposzát, a Zalai passiót, válogatáskötetet tett közzé És most kelletlen elrugaszkodom címmel, jövő év elején pedig máris jön felvidéki útinaplója. A Boldogságunk madara verset tavaly december 31-én írta, szavai szerint pedig több ok miatt sem szeretné a következőbe tenni, így inkább önálló kötetben adta ki. Kifejezetten exkluzív kiadványban: száz sorszámozott példány készült, könyvesboltokban ehhez sem lehet hozzájutni. A borító és a kötetterv ezúttal is Somogyi Péter (Szarvas) munkája.
Hiába nehezen beszerezhető (ez persze újabb kiadás esetén egyszer változhat még), a Szálinger-életmű teljességének, sokszínűségének értékeléséhez ez a kötet is megkerülhetetlen lesz.
Szálinger Balázs – Tóth Xénia: Boldogságunk madara. Magánkiadás, 2024. 3800 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/40. számában jelent meg október 4-én.
